A tehetség és a rutin kiegészítheti egymást az oroszok ellen
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2017. június. 04., 18:19
A tehetség és a rutin kiegészítheti egymást az oroszok ellen

A magyar válogatott hétfőn 20.30-tól a 2018-as világbajnokság házigazdáját, az orosz együttest fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában. A magyar csapat vasárnap délután Bernd Storck szövetségi kapitány, valamint két kerettag, Hangya Szilveszter és Gulácsi Péter részvételével Telkiben tartotta meg a meccset megelőző hivatalos sajtótájékoztatóját.

Bernd Storck az elmúlt napok munkájáról szólva elmondta: egy nagyon erős, szervezett futballt játszó orosz válogatottra készül a magyar csapat, amelynek néhány hiányzója is lesz majd, Szalai Ádám és Elek Ákos ugyanis sérülése miatt egészen biztosan nem léphet pályára a találkozón, és Nagy Dominik sem lesz bevethető, ő ma délután még pályára lép a címvédésért küzdő Legia Warszawában az utolsó lengyel bajnoki fordulóban.

- Nagyon várjuk a holnapi napot, amelyen egy igazán erős riválissal mérhetjük össze tudásunkat - fogalmazott a kapitány. - Az orosz csapat nagyon szervezetten futballozik, rendkívül gyors átmenetekkel dolgozik, támadásból védekezésbe és védekezésből támadásba egyaránt. Általában ötös védőlánccal áll fel, és ez egy nagyon kompakt felállást eredményez, emellett játékosaik a Konföderációs Kupa előtt bizonyára jó formában érkeztek Budapestre. Számunkra remek teszt lesz a mérkőzés, már csak azért is, mert pénteki ellenfelünk, Andorra hasonló játékrendszerben futballozik. Távlati kerettel, sok fiatallal készülünk a mérkőzésre, a tehetséges futballistánk most nemzetközi szinten is megmutathatják tudásukat. A fiatal és idősebb játékosok keverékével szeretnénk pályára lépni, bízom benne, hogy az új játékosok tehetségével és a tapasztaltak rutinjával jó eredményt tudunk majd elérni. Sokaknál még hiányzik a nemzetközi rutin, de azt éppen az ilyen mérkőzéseken lehet megszerezni. A fiatalok most lemérhetik, hol tartanak a nemzetközi szinthez képest, és esélyt kapnak arra, hogy megmutassák magukat, mentálisan is erősödjenek. Mindig is támogattam a tehetségeket, többen közülük már bizonyítottak a válogatottban, most ismét lehetősége lesz erre néhány labdarúgónak. A közönség támogatásával mindent beleadunk majd a hétfői meccsen, szeretnénk hasonló játékstílusban futballozni, mint Portugáliában és jó eredménnyel szerezni önbizalmat a pénteki, andorrai mérkőzésre.

A játékosok közül Gulácsi Péter és Hangya Szilveszter állt a sajtó rendelkezésére a délutáni edzés előtt, és mindketten elmondták: jól sikerült az elmúlt napok felkészülése, minden kerettag nagy bizonyítási vággyal készül a hétfői meccsre.

- Hétfőn fontos és nehéz mérkőzés vár ránk egy jól felkészült csapat ellen, amelynek tagjai a keretbe kerülésért is küzdenek a Konföderációs Kupa előtt - így az RB Leipziggel a következő idényben a Bajnokok Ligájában szereplő Gulácsi Péter. - Készen állunk a feladatra, szeretnénk játékban tovább fejlődni, és jó eredményt elérni. Két nehéz mérkőzésre számítok a következő egy hétben, de várhatóan más lesz a mérkőzések képe. Bár felállásban hasonló játékot várhatunk a két ellenféltől, egyéni képességekben jóval erősebb a hétfői rivális, ezért elsősorban az oroszoktól számíthatunk kezdeményező futballra. A pénteki vb-selejtezőn nehézséget jelent majd, hogy 1000 méter fölötti magasságon, műfüvön lépünk pályára, az ilyen körülményekhez nem vagyunk hozzászokva, ezért is utazunk ki hamarabb Andorrába. Mindkét mérkőzésen győzelemre játszunk, szeretnénk előbb saját közönségünk előtt sikeresen zárni a szezont, majd a vb-selejtezőn hárommal gyarapítani pontjaink számát, hogy ameddig lehet, versenyben maradjunk a csoportban.

Hangya Szilveszter a szerdai Magyar Kupa-döntőn egy kisebb sérülést szedett össze, ezért nem tudta végigjátszani a Ferencváros elleni összecsapást, de szombaton már edzett, és úgy tűnik, nem lesz akadálya annak, hogy pályára léphessen vasárnap, amennyiben a kapitány lehetőséget ad neki.

- Nagyon profi módon zajlik a felkészülés, mindenki motivált, próbálja a maximumot kiadni magából, hogy bekerülhessen a csapatba. Én néhány fiatallal ellentétben a debütáláson már túl vagyok, és bízom benne, hogy hétfőn második válogatott mérkőzésemen is pályára léphetek - így a Vasas védője.

A hétfői mérkőzés 20.30-kor kezdődik a Groupama Arénában, jegyek továbbra is kaphatóak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...