Főoldal > Női A válogatott > Női A-válogatott: Szerdán Bulgáriát fogadjuk Balmazújvárosban

Női A-válogatott: Szerdán Bulgáriát fogadjuk Balmazújvárosban

Női A-válogatottunk szeptemberben megkezdi szereplését a világbajnoki selejtezősorozatban, szerdán 16.30-tól a bolgárok elleni találkozóval készül a tétmérkőzésekre.
A Markó Edina vezette válogatott az Eb-selejtező sorozat tavaly őszi befejezése óta már a következő tétmérkőzésekre, a világbajnoki selejtezőkre készül. A szerencse elkerülte a válogatottat a sorsoláson, ezért kemény sorozat vár a csapatra, a svéd, a dán, az ukrán és a horvát együttes lesz a négy csoportellenfelünk. Szeptemberben Dánia ellen kezdünk, ezt megelőzően még négy mérkőzés vár a csapatra, közülük az első szerdán, Balmazújvárosban Bulgária ellen.

A bolgárok utolsó nemzetközi mérkőzésüket éppen a mieink ellen játszották, még 2014-ben, majd úgy döntöttek, átfogó fejlesztési programot indítanak, és nem indítják a válogatottat a soros Eb- és vb-selejtezőkön. Ennek megfelelően egy alaposan megfiatalított bolgár csapat érkezik Balmazújvárosba, amelyről keveset lehet előzetesen tudni.

Bár felkészültünk, hogy mire számíthatunk a bolgároktól, nekünk elsősorban a saját játékunkkal kell foglalkoznunk ezen a találkozón. A vb-selejtezőkön jóval erősebb ellenfelekkel fogunk játszani, ezért más jellegű meccsek várnak ránk, mint a szerdai összecsapáson. A bolgárok ellen viszont várhatóan lesz alkalmunk gyakorolni a támadásépítéseket és a befejezéseket, ami ugyancsak hasznos lehet a későbbiekben. Van ugyan néhány hiányzónk, de az alapcsapat játékosai készülnek a mérkőzésre, ebből a szempontból tehát már a tétmeccseket tartjuk szem előtt – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi edző.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Bíró Barbara (Viktória FC Szombathely)

Védők:

Szeitl Szilvia (Ferencvárosi TC)
Tóth Alexandra (Viktória FC Szombathely)
Szabó Viktória (1. FC Saarbrücken)
Tóth Gabriella (SV Werder Bremen)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Turányi Lilla (MTK)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Nagy Ágnes (Ferencvárosi TC)
Rácz Zsófia (MSV Duisburg)
Magyarics Zoé (Viktória FC Szombathely)

Csatárok:

Zeller Dóra (TSG 1899 Hoffenheim)
Vágó Fanni (FSK St. Pölten)
Németh Loretta (ETO FC Győr)
Zágor Bernadett (Ferencvárosi TC)
nyomtatás