Főoldal > U18 > U18: Jó meccsen döntetlen a svédek ellen

U18: Jó meccsen döntetlen a svédek ellen

U18-as válogatottunk színvonalas mérkőzéssel zárta az Eb-selejtezőkre való felkészülésének tavaszi szakaszát.
A magyar válogatott kedden hiába birtokolta többet a labdát, nem tudta megakadályozni, hogy a svédek magabiztos győzelemmel zárják a két csapat csákvári felkészülési mérkőzését. A csütörtöki visszavágón már szebb arcát mutatta együttesünk, igaz, az első negyedóra még a svédeké volt, a vendégek a 8. percben egy labdaszerzést követő kontra végén a vezetést is megszerezték (0-1).

A folytatásban átvette az irányítást a magyar csapat, és a 23. percben kiegyenlítettünk, Rabatin Richárd élesen belőtt oldalszabadrúgása után többen is rástartoltak a labdára, de senki sem érte el, a kapus pedig nem tudott menteni (1-1). A gólunk után is megvoltak a lehetőségeink, de ezt a veszélyesen kontrázó svédek is elmondhatták magukról.

A második félidő is magas színvonalú, kiegyenlített játékot hozott, a mieink valamivel közelebb jártak a gólszerzéshez, a hajrában egy kapufát is lőttek, de a győztes találat elmaradt, döntetlennel zárult a találkozó.

- A játék minden elemében sokat javultunk a két nappal ezelőtti mérkőzéshez képest, ezúttal azt a futballt láttam a csapattól, amit az eddigi összetartásaink alapján várunk a játékosoktól. Lezárult a tavaszi felkészülésünk, és amellett, hogy sokat léptünk előre, egyre inkább körvonalazódik az a csapat, amely ősszel sikerrel veheti az Eb-selejtező tornát - mondta a mérkőzés után Marcus Jahn szövetségi edző.

Magyarország-Svédország 1-1 (1-1)
Magyarország: Varga Ádám - Krebsz Máté, Kiss Balázs, Schafer András, Kiliti Róbert - Lustyik Levente, Rabatin Richárd (Harangozó Bence, 59.) - Bolla Bendegúz (Virág Ákos, 67.), Palincsár Martin, Bévárdi Zsombor (Szabó Máté, 82.) - Szabó Levente (Kisari Tibor, 46.)
Magyar gólszerző: Rabatin (23.)
nyomtatás