Főoldal > Bajnokságok > OTP Bank Liga: Újpest-Ferencváros már a 2. fordulóban

OTP Bank Liga: Újpest-Ferencváros már a 2. fordulóban

Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2017-2018-as idényének sorsolását.
Az OTP Bank Liga 2017-2018-as idénye július 15-én veszi kezdetét, a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága kedden délelőtt elkészítette az idény sorsolását.

A DVTK és a Debrecen, a Vasas és az Újpest, valamint a Videoton FC és a Puskás Akadémia azonos pályán játssza hazai bajnokijait, ezért ellentétes sorsolást kért, a sorsolás során ezt figyelembe vette a Versenybizottság, csakúgy, mint - a lehetőségek függvényében - a klubok további egyedi kéréseit.

A Sporttörvény értelmében 08. 20-án (vasárnap) nem rendezhető bajnoki mérkőzés, ezért a 08. 17-én, csütörtökön az EL play-off-ban érintett csapatok a hétvégi bajnoki mérkőzésüket 09. 06-án (szerdán) pótolják.

A mérkőzések pontos kezdési időpontjait a jogtulajdonos televízióval, az M4 Sporttal történő egyeztetések után tűzi ki a Versenybizottsága.

Ennek megfelelően az OTP Bank Liga párosítása az alábbiak szerint alakul:

1. FORDULÓ, július 15.

Bp. Honvéd-Haladás
Vasas-DVTK
Videoton FC-Balmazújváros
Ferencváros-Puskás Akadémia
Paks-Újpest FC
DVSC-Mezőkövesd

2. FORDULÓ, július 22.

Mezőkövesd-Paks
Újpest-Ferencváros
Puskás Akadémia-Videoton FC
Balmazújváros-Vasas
DVTK-Bp. Honvéd
Haladás-DVSC

3. FORDULÓ, július 29.

Bp. Honvéd-Balmazújváros
Vasas-Puskás Akadémia
Videoton FC-Újpest FC
Ferencváros-Mezőkövesd
Paks-DVSC
Haladás-DVTK

4. FORDULÓ (augusztus 5.)

Paks–Haladás
DVSC–Ferencváros
Mezőkövesd–Videoton
Újpest–Vasas
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd
Balmazújváros–DVTK

5. FORDULÓ (augusztus 12.)

Budapest Honvéd–Újpest
Vasas–Mezőkövesd
Videoton–DVSC
Ferencváros–Paks
DVTK–Puskás Akadémia
Haladás–Balmazújváros

6. FORDULÓ (augusztus 19.)

Ferencváros–Haladás
Paks–Videoton
DVSC–Vasas
Mezőkövesd–Budapest Honvéd
Újpest–DVTK
Puskás Akadémia–Balmazújváros

7. FORDULÓ (augusztus 26.)

Budapest Honvéd–DVSC
Vasas–Paks
Videoton–Ferencváros
Balmazújváros–Újpest
DVTK–Mezőkövesd
Haladás–Puskás Akadémia

8. FORDULÓ (szeptember 9.)

Videoton–Haladás
Ferencváros–Vasas
Paks–Budapest Honvéd
DVSC–DVTK
Mezőkövesd–Balmazújváros
Újpest–Puskás Akadémia

9. FORDULÓ (szeptember 16.)

Budapest Honvéd–Ferencváros
Vasas–Videoton
Puskás Akadémia–Mezőkövesd
Balmazújváros–DVSC
DVTK–Paks
Haladás–Újpest

10. FORDULÓ (szeptember 23.)

Vasas–Haladás
Videoton–Budapest Honvéd
Ferencváros–DVTK
Paks–Balmazújváros
DVSC–Puskás Akadémia
Mezőkövesd–Újpest

11. FORDULÓ (szeptember 30.)

Budapest Honvéd–Vasas
Újpest–DVSC
Puskás Akadémia–Paks
Balmazújváros–Ferencváros
DVTK–Videoton
Haladás–Mezőkövesd

12. FORDULÓ (október 14.)

Haladás–Budapest Honvéd
DVTK–Vasas
Balmazújváros–Videoton
Puskás Akadémia–Ferencváros
Újpest–Paks
Mezőkövesd–DVSC

13. FORDULÓ (október 21.)

Paks–Mezőkövesd
Ferencváros–Újpest
Videoton–Puskás Akadémia
Vasas–Balmazújváros
Budapest Honvéd–DVTK
DVSC–Haladás

14. FORDULÓ (október 28.)

Balmazújváros–Budapest Honvéd
Puskás Akadémia–Vasas
Újpest–Videoton
Mezőkövesd–Ferencváros
DVSC–Paks
DVTK–Haladás

15. FORDULÓ (november 4.)

Haladás–Paks
Ferencváros–DVSC
Videoton–Mezőkövesd
Vasas–Újpest
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia
DVTK–Balmazújváros

16. FORDULÓ (november 18.)

Újpest–Budapest Honvéd
Mezőkövesd–Vasas
DVSC–Videoton
Paks–Ferencváros
Puskás Akadémia–DVTK
Balmazújváros–Haladás

17. FORDULÓ (november 25.)

Haladás–Ferencváros
Videoton–Paks
Vasas–DVSC
Budapest Honvéd–Mezőkövesd
DVTK–Újpest
Balmazújváros–Puskás Akadémia

18. FORDULÓ (december 2.)

DVSC–Budapest Honvéd
Paks–Vasas
Ferencváros–Videoton
Újpest–Balmazújváros
Mezőkövesd–DVTK
Puskás Akadémia–Haladás

19. FORDULÓ (december 9.)

Haladás–Videoton
Vasas–Ferencváros
Budapest Honvéd–Paks
DVTK–DVSC
Balmazújváros–Mezőkövesd
Puskás Akadémia–Újpest

20. FORDULÓ (február 10. vagy február 24.)

Ferencváros–Budapest Honvéd
Videoton–Vasas
Mezőkövesd–Puskás Akadémia
DVSC–Balmazújváros
Paks–DVTK
Újpest–Haladás

21. FORDULÓ (február 17. vagy március 3.)

Haladás–Vasas
Budapest Honvéd–Videoton
DVTK–Ferencváros
Balmazújváros–Paks
Puskás Akadémia–DVSC
Újpest–Mezőkövesd

22. FORDULÓ (február 24. vagy március 10.)

Vasas–Budapest Honvéd
DVSC–Újpest
Paks–Puskás Akadémia
Ferencváros–Balmazújváros
Videoton–DVTK
Mezőkövesd–Haladás

23. FORDULÓ (március 3. vagy március 17.)

Budapest Honvéd–Haladás
Vasas–DVTK
Videoton–Balmazújváros
Ferencváros–Puskás Akadémia
Paks–Újpest
DVSC–Mezőkövesd

24. FORDULÓ (március 10. vagy március 31.)

Mezőkövesd–Paks
Újpest–Ferencváros
Puskás Akadémia–Videoton
Balmazújváros–Vasas
DVTK–Budapest Honvéd
Haladás–DVSC

25. FORDULÓ (március 17. vagy április 7.)

Budapest Honvéd–Balmazújváros
Vasas–Puskás Akadémia
Videoton–Újpest
Ferencváros–Mezőkövesd
Paks–DVSC
Haladás–DVTK

26. FORDULÓ (március 31. vagy április 14.)

Paks–Haladás
DVSC–Ferencváros
Mezőkövesd–Videoton
Újpest–Vasas
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd
Balmazújváros–DVTK

27. FORDULÓ (április 7. vagy április 21.)

Budapest Honvéd–Újpest
Vasas–Mezőkövesd
Videoton–DVSC
Ferencváros–Paks
DVTK–Puskás Akadémia
Haladás–Balmazújváros

28. FORDULÓ (április 14. vagy április 28.)

Ferencváros–Haladás
Paks–Videoton
DVSC–Vasas
Mezőkövesd–Budapest Honvéd
Újpest–DVTK
Puskás Akadémia–Balmazújváros

29. FORDULÓ (április 21. vagy május 5.)

Budapest Honvéd–DVSC
Vasas–Paks
Videoton–Ferencváros
Balmazújváros–Újpest
DVTK–Mezőkövesd
Haladás–Puskás Akadémia

30. FORDULÓ (április 28. vagy május 12.)

Videoton–Haladás
Ferencváros–Vasas
Paks–Budapest Honvéd
DVSC–DVTK
Mezőkövesd–Balmazújváros
Újpest–Puskás Akadémia

31. FORDULÓ (május 5. vagy május 19.)

Budapest Honvéd–Ferencváros
Vasas–Videoton
Puskás Akadémia–Mezőkövesd
Balmazújváros–DVSC
DVTK–Paks
Haladás–Újpest

32. FORDULÓ (május 12. vagy május 27.)

Vasas–Haladás
Videoton–Budapest Honvéd
Ferencváros–DVTK
Paks–Balmazújváros
DVSC–Puskás Akadémia
Mezőkövesd–Újpest

33. FORDULÓ (május 19. vagy június 2.)

Budapest Honvéd–Vasas
Újpest–DVSC
Puskás Akadémia–Paks
Balmazújváros–Ferencváros
DVTK–Videoton
Haladás–Mezőkövesd

nyomtatás