Főoldal > U17 > U17: kimaradtak a helyzetek, döntetlen a csehek ellen

U17: kimaradtak a helyzetek, döntetlen a csehek ellen

A magyar U17-es válogatott közelebb állt a győztes gól megszerzéséhez, mint ellenfele, de meg kellett elégednie az egyik ponttal a Telki Kupa nyitónapján.
A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatott a csehek ellen kezdte meg szereplését a Telki Kupán. A két csapat tavasszal egy belgiumi U16-os UEFA-tornán találkozott egymással, akkor a csehek nyertek. Most a magyar válogatott kezdte jobban a mérkőzést, az első negyedórában három óriási helyzetet is kialakított, és a folytatásban is többször megszerezhette volna a vezetést, a vendégek nem kis szerencsével úszták meg kapott gól nélkül az első félidőt. Mezőnyben ugyanakkor kiegyenlített volt a játék, a magyar védelemnek is akadt dolga, de jól oldotta meg azt.

A fordulás utáni első percekben a csehek átvették az irányítást, két gyors helyzettel jelentkeztek, majd kiegyenlítődött a játék, mindkét kapu előtt alakultak ki lehetőségek. Kiss Ágostonnak egy alkalommal kellett bravúrt bemutatnia, a támadóink viszont több kecsegtető helyzetig is eljutottak, ám a lefújásig nem született gól, maradt a 0-0.

- Az első félidei játékkal kimondottan elégedett voltam, szervezettek voltunk, miközben ziccereket dolgoztunk ki, akár két-három gólt is szerezhettünk volna. Elégedett voltam a futómennyiséggel és a játékosok harcosságával is, sikerült felvennünk azt a ritmust, amit a nemzetközi meccsek megkövetelnek. A második félidőben defenzívebben játszottunk, de ugyanúgy megvoltak a lehetőségeink, a helyzetkihasználáson azonban még javítanunk kell ahhoz, hogy megnyerjük az ilyen mérkőzéseket - értékelt a találkozót követően Szélesi Zoltán.

A másik szombati mérkőzésen a szlovákok 0-0-ás döntetlent játszottak a mieink hétfői (Dorog, 17.30) ellenfelével, a horvátokkal.

Magyarország-Csehország 0-0
Magyarország: Kiss Ágoston - Lakatos Benjámin, Varju Benedek, Körmendi Kevin, Papp László (Kalmár Olivér, 70.) - Nyíri Vince (Földi Botond, 70.), Nyári Patrik - Cipf Dominik (Papp Marcell, 62.), Irimiás Gergő (Múcska Viktor, 50.), Bukta Csaba (Kiss Bence, 62.) - Tóth-Gábor Kristóf (Búrai Erik, 50.)

nyomtatás