Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

2017. szeptember. 05., 19:30   |    

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Schumi Dorottya szövetségi edző csapata a nemzetközi szinten is magasan jegyzett Portugálokkal csap össze egy párosmeccs keretében.

Az első találkozóra a magyar csapat szálláshelyétől, Fornos de Algodrestől mintegy 40 kilométerre, a kisebb magaslaton fekvő Municipal de Gouveia Stadionban került sor, nagy melegben, ami kissé meg is viselte az előző napon még tíz órát utazó női U17-es csapatunkat.

Ennek ellenére jól kezdődött számunkra a mérkőzés, a magyar csapat tetszetősen futballozott, és több lehetőséget alakított ki, mint ellenfele. A jó játék meg is hozta az eredményét: a 18. percben Buzás Kata ugratta ki szép labdával Papp Lucát, aki higgadtan elpasszolta a labdát a portugál kapus mellett (1–0).

A gól mintha a magyar csapatot zavarta volna meg kissé, feljöttek a portugálok, és a 35. percben Ana Teles találatával még a szünet előtt egyenlíteni tudtak a vendéglátók (1–1).

A második játékrészben egyre inkább a magyar csapat fölé keveredett a technikás, ugyanakkor agresszív stílusban futballozó ellenfél, és a kissé fáradó csapat ellen a portugálok megszerezték a győztes találatot is, Telma Encernacao lőtt jó 25 méterről a magyar kapuba (1–2). Igaz, a gólt vitatható jelenetsor előzte meg, miután a játékvezető – aki a magyar csapat számára igen kedvezőtlen felfogásban vezette a meccset – érthetetlen módon a portugáloknak ítélt szabadrúgást egy összecsapás után.

Az első félidőben abszolút partnerei voltunk annak a portugál csapatnak, amely nemzetközi szinten sokkal előrébb jár, mint mi. Sőt, megkockáztatom, jó helyzetkihasználással akár el is dönthettük volna a találkozót. A félidő végére azonban kicsit magunkra húztuk őket, ami megbosszulta magát. A szünetben próbáltam frissíteni a nagy melegben futballozó, utazástól fáradt csapatot, de a jó képességű, erőszakos portugálok magabiztos labdatartással irányították a meccset. Hasznos találkozón vagyunk túl, sok ilyen mérkőzésre lenne szükségünk a további fejlődéshez. Csütörtökön újra megmérkőzünk ellenfelünkkel, és a folytatáshoz reményt ad, hogy az első félidőben több helyzetet dolgoztunk ki, mint ellenfelünk, ám meg kell tanulnunk, hogy a lehetőségeket gólra is kell váltani. Igyekszem majd minden játékosomnak lehetőséget adni, hogy minél többet profitáljunk a nemzetközi összecsapásokból – értékelte a mérkőzést Schumi Dorottya szövetségi edző.

Magyarország–Portugália 1–2 (1–1)
Gól: Papp (18.), illetve Ana Teles (35.), Terna Encarnacano (59.)

Magyarország: Terestyényi Anna – Csolti Réka, Buzás Kata, Czellér Dorottya (Horváth Cintia 64.), Bódai Viktória, Nagy Virág, Jánosi Ninetta, Pusztai Sára, Pintye Vivien (Szélpál Nóra 41.), Erdész Fanni (Kovács Eszter 41.), Papp Luca (Nagy Vanessza 56.)

A magyar U17-es válogatott kerete

Kapusok:
Terestyényi Anna (Kaposvári Rákóczi BFLA)
Pap Petra (Mercedes KLA)

Védők:
Nagy Virág (Kóka FNLA)
Ott Eszter (Kóka FNLA)
Balogh Noémi (Gyulai Amazonok)
Csolti Réka (MTK Hungária FC)
Bódai Viktória (ETO FC Győr)
Fördős Beatrix (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória)
Jánosi Ninetta (MTK Hungária FC)

Középpályások:
Erdész Fanni (ETO FC Győr)
Horváth Cintia (ETO FC Győr)
Pintye Vivien (DEAC-DVSC)
Kovács Eszter (Siófoki Bányász SE)
Buzás Kata (Kóka FNLA)
Czellér Dorottya (MTK Hungária FC)
Pusztai Sára (Kóka FNLA)
Stefán Bernadett (MTK Hungária FC)

Támadók:
Papp Luca (Kóka FNLA)
Szélpál Nóra (St. Mihály FC)
Nagy Vanessza (FSK St. Pölten)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS