Páros jubileum: Andó-Szabó Sándor - 200, Albert István 250

2017. szeptember. 09., 12:27   |    

Páros jubileum: Andó-Szabó Sándor - 200, Albert István 250

A játékvezető és az asszisztens is pályafutása fontos állomásához érkezett.

Önmagában az ritkaság, ha egy játékvezető vagy asszisztens eljut a 200. NB I-es mérkőzéséig vagy attól is feljebb, az pedig tényleg egyedi, hogy ugyanazon a mérkőzésen jubilálnak, ráadásul közös helyről származnak. Az egyaránt békéscsabai kötődésű sportemberek szeptember 9-én, szombaton érkeznek el a szakaszhatárhoz.

Andó-Szabó Sándor sípjelére kezdődik a Szusza Ferenc stadionban az Újpest-Puskás Akadémia mérkőzés. Az lesz pályafutása 200. általa vezetett élvonalbeli mérkőzése. Tizenegy éve debütált az eéső osztályban: a Debrecen-REAC találkozón (4-1) Szpisják Zsolt és Tóth Péter voltak az asszisztensei. A FIFA-keret tagjaként közel egy évtizede járja a nemzetközi pályákat. 2009-ben az Év Játékvezetőjének járó Hertzka Pál-díjjal tüntették ki.

A Megyeri úton Albert István lesz az egyik asszisztense, aki 250. alkalommal áll az oldalvonal mellett az NB I-ben. A Vasas-Diósgyőr összecsapáson (3-1) kapott először bizonyítási lehetőséget a legmagasabb osztályban 2005-ben. Tíz éve tagja a FIFA-keretnek. Részt vett a 2007-es és a 2015-ös U 20-as világbajnokságon és a 2010-es ifjúsági olimpiai játékok döntőjében is letette a névjegyét.

Az Újpest-Puskás Akadémia mérkőzésen a játékvezető stáb tagjai egyaránt békésiek. Andó-Szabó Sándor asszisztensei Albert István és Buzás Balázs lesznek, az alapvonali játékvezetői teendőket Iványi Zoltán és Lovas László látják el, míg a tartalék-játékvezetői szerepet Medovarszki János tölti be.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS