Főoldal > Női U19 > Női U19: Szűk vereség Szlovénia ellen

Női U19: Szűk vereség Szlovénia ellen

A magyar női U19-es válogatott felkészülési mérkőzésen, hazai pályán szenvedett 1–0-s vereséget Szlovénia korosztályos legjobbjai ellen Andráshidán.
Az októberi, büki Európa-bajnoki selejtezőkre készülő korosztályos válogatott határmenti felkészülésen vesz részt, mely során megmérkőzik Ausztria és Szlovénia legjobbjaival is.

Szerdán, a Lindabrunnban rendezett felkészülési mérkőzésen a mieink szerezték meg a vezetést, majd a hazai együttes már 3–1-re is vezetett. Válogatottunk hajrája két gólt, a mérkőzés pedig 3–3-as végeredményt hozott Ausztria ellen.

Szeptember 26-án Szlovénia ellen lépett pályára Turtóczki Sándor szövetségi edző csapata, és ezúttal nem sikerült egyenlíteni a hajrában, a válogatott egygólos vereséget szenvedett.

A mérkőzés első félidejében a magyar válogatott nem találta a mérkőzés ritmusát, pontatlan volt az összjáték, és egyénileg is sok hibát vétettek a játékosok. Ellenfelünk pontosabban, agresszívabban futballozott, és egy átlövéssel megérdemelten szerzett vezetést éppen az első félidő lefújása előtt.

Fordulás után próbált felpörögni a csapat, a lányok mindent megtettek az egyenlítésért, de az utolsó passzoknál rendre hiba csúszott a játékunkba, vagy a befejezések sikerültek pontatlanra, így végül nem változott az eredmény.

Korábban többször is dicsértem a csapatot, de sajnos most azt kell mondjam, hogy a válogatott teljesítménye elmaradt az Ausztriában nyújtottól, a lányok a tudásuk alatt futballoztak, ezért megérdemelten nyert Szlovénia. A második félidőben ugyan jobban futballoztunk, de az erőfeszítéseink nem jártak eredménnyel, dekoncentrált volt a csapat, kevesebb volt a futás, az agresszivitás, rossz döntéseket hoztunk a fontos szituációkban. A felkészülésből még hátralévő időben több dologban is szeretnénk előre lépni – értékelte az összecsapást Turtóczki Sándor szövetségi edző.

Magyarország–Szlovénia 0–1 (0–1)

Magyarország: Barti Luca – Fél Patrícia, Kovács Laura, Csigi Eszter, Fél Alexandra – Pupos Veronika (Böcskei Nikoletta 46.), Csiki Anna (Bodnár Bianka 74.) – Králik Fanni (Kerekes Eszter 70.), Oláh Adrienn, Vasas Lea (Anda Letícia 70.) – Dorner Dóra

A női U19-es válogatottunk legközelebb szeptember 28-án lép pályára Szlovénia ellen, ezúttal idegenben.
nyomtatás