Főoldal > A Válogatott > Teljes létszámban Telkiben

Teljes létszámban Telkiben

A keddi nap során, Bese Barnabás személyében, az utolsó kerettag is megérkezett Telkibe, a Svájc és Feröer-szigetek ellen készülő férfi A-válogatott edzőtáborába.
Bese egy nagyon fontos győzelem után utazott haza Franciaországból, csapata, a Le Havre ugyanis 3-2-es győzelmet aratott a Lorient ellen a Ligue 2 10. fordulójának rangadóján. Érkezése előtt a keret többi tagja már délelőtt is edzett, majd az ebédet és a délutáni pihenőt követően immáron teljes létszámban gyakorolt a csapat. A válogatott kerettagjai egyébként nagyon jó hangulatban és igen elszántan várják az utolsó két vb-selejtezőt.

- Természetesen a harmadik hely megtartása a legfontosabb célunk - nyilatkozta a BL-szereplő Gulácsi Péter az mlsz.hu-nak. - Emellett pedig még egy fontos célunk van: a szurkolóinknak szeretnénk jó teljesítménnyel és persze minél jobb eredménnyel örömet okozni. Svájc győzelmi kényszerben lesz ellenünk, az itthoni mérkőzésen nagyon keményen meg kellett dolgozniuk ellenünk a három pontért. Feröer ellen pedig mindenképpen nyernünk kell, szóval nagyon elszántan várjuk az előttünk álló két mérkőzést.

A keret tagjai holnap még itthon tréningeznek, majd kora este indul el a csapat Bázelbe, a szombati mérkőzés helyszínére.
nyomtatás