Fegyelmi határozatok

Augusztus 13-i fegyelmi határozatok

2015-08-13 17:03:22

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) augusztus 13-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

Az OTP Bank Liga negyedik fordulója után a Fegyelmi Bizottságnak (FEB) mindössze két első osztályú klubra vonatkozóan kellett pénzbüntetéssel járó elmarasztaló határozatot hoznia.

A DVSC- Haladás mérkőzésen a debreceni szurkolók egy része több alkalommal, visszatérő módon az ellenfél csapatát és szurkolóit gyalázta becsmérlő, megbotránkoztató rigmusokat kiabálva, valamint politikai tartalmú, más országot hátrányosan megkülönböztető és megbotránkoztató rigmusokat skandált, ezért a FEB a DVSC-t 400 ezer Ft pénzbüntetéssel sújtotta.

A bajnokság során első alkalommal elmarasztalt Videoton FC esetében azért szabott ki 300 ezer forintos pénzbüntetést a fegyelmi testület, mert az FTC elleni mérkőzésen a hazai szurkolók számára kijelölt helyről más sportszervezetet és sportszakembert trágár rigmusokat skandálva szidalmaztak, politikai tartalmú, más országot hátrányosan megkülönböztető rigmusokat kiabáltak, illetve egy személy beszaladt a pályára. Az NB III-ban csak néhány esetben, akkor is jellemzően kisebb súlyú rendezési hiányosságokért, egy esetben pedig pirotechnikai eszközök használatáért büntetett a FEB.

NB I

A FEB a DVSC- Haladás mérkőzéssel kapcsolatban a DVSC-t szurkolóinak megbotránkoztató magatartása és becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető rigmusok skandálása miatt 400.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Videoton FC - FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Videoton FC-t nem a vendég szektorban tartózkodó szurkolók megbotránkoztató magatartása (az ellenfél sportszervezet vezetőjének szidalmazása) és becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető rigmusok skandálása és egy szurkoló játéktérre futása miatt 300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB III

A FEB az MTK – III. ker. mérkőzéssel kapcsolatban az MTK-t mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértése miatt kötelezi, hogy a soron következő hazai NB III-as bajnoki mérkőzésén szövetségi ellenőrt fogadjon és eljárási költségeit viselje.

A FEB a Dorog – FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Dorogot rendezési hiányosságért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért kötelezi, hogy a soron következő 2 hazai NB III-as bajnoki mérkőzésén 1-1 szövetségi ellenőrt fogadjon és eljárási költségeiket viselje.

A FEB a Komló – Dabas mérkőzéssel kapcsolatban a Komlót rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértésért írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

A FEB az RKSK – Cevasport mérkőzéssel kapcsolatban az RKSK-t rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértésért írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

A FEB az Újpest – Nyíregyháza mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértésért kötelezi, hogy a soron következő hazai NB III-as bajnoki mérkőzésén szövetségi ellenőrt fogadjon és eljárási költségeit viselje, a Nyíregyházát szurkolóinak megbotránkoztató magatartása, valamint pirotechnikai eszköz bevitele és használata miatt 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB az ETO Futsal - Tatabánya mérkőzéssel kapcsolatban az ETO-t szurkolóinak becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető rigmus skandálása miatt 200.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Magyar Kupa

Halasi Ádám (Nagyréde) 1, Csengő Tamás (Baja) 1, Tóth Barna (BKV) 1, Pilise Zsolt (Dudar), mert a amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben könyökkel mellkason ütötte ellenfelét 4, Nagy Dániel (Bölcske), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben térden rúgta ellenfelét 2, Süveges Gábor (Érd) 1, Tóth Lajos Richárd (Vértessomló) 1, Nemes Norbert (ESMTK) 1, Nédó Gábor (Iváncsa) 1, Kész Tibor (Hatvan) 1, Oravecz Botond (Gyöngyös), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Nagy Balázs (Siklós) 1, Szénási István (Mosonmagyaróvár) 1, Karácson Péter (Mosonmagyaróvár) 1, Zsembery Imre (Bácsalmás), mert a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt, majd a kiállítás után tovább szidalmazta és fenyegette a játékvezetőket 4 soron következő Magyar Kupa országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Gadavics Bence (Sárvár), mert a játékvezetőt becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető kifejezéssel illette minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől 2015. augusztus 13. napjától kezdődően 3 hónapra szóló eltiltást kapott.

Ivkovic Ivandekic Andrej (Bacsalmás), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt és mellkasával meglökte a játékvezetőt, minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől 2015. augusztus 13. napjától kezdődően 4 hónapra szóló eltiltást kapott.

Varga Attila vezetőedző (Cevasport), mert az ellenfél játékosára súlyosan sértő kifejezést használt, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 3 soron következő Magyar Kupa mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés

Komló 12, Gyula 10, Mosonmagyaróvár 16 ezer Ft.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS