Fegyelmi határozatok

Augusztus 4-i fegyelmi határozatok

2015-08-04 19:07:24

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) augusztus 4-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

Simon Ádám (Videoton FC) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB II

Bora György (SZTK) 1, Koronczi Bence (Kisvárda) 1, Tóth Gábor (Szeged 2011), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben hátulról megrúgta ellenfelét, majd levonulás közben a játékvezetők személyére súlyosan sértő kifejezéseket használt 5 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Miskei Attila vezetőedző (Budaörs), mert a játékvezető ítélete elleni tiltakozásul 5-6 méterre a játéktérre lépett, és azt felszólítás ellenére sem volt hajlandó elhagyni, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB II-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Úr László (Cigánd), mert a labdáért vívott küzdelemben könyökkel arcon ütötte ellenfelét aki sérülést szenvedett, a mérkőzést nem tudta tovább folytatni 4, Mile Krisztián (Jászberény) 1, Pálvölgyi Balázs (Nyírbátor) 1, Hereczeg László (BKV), mert a két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott 2, Kara Dániel (BKV) 1, Márton Erik (Szekszárd), mert a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt, majd a játéktér elhagyása közben ismételten súlyosan sértő kifejezéseket használt 4, Miholics Milán (Monor), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Tukerics Ákos (Komló), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben hátulról megrúgta ellenfelét 2, Mészáros Dániel (Dunaharaszti) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Strandlabdarúgás

A FEB tárgyalás megtartása után Ulviczki Attila és Ivitz Zoltán Ferenc (mindkettő Bodon FC) korábbi mérkőzésen való részvételtől 6 hétre illetve a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől 7 hónapra szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

A FEB tárgyalás megtartása után a Bodon FC-re fenti labdarúgók súlyosan sportszerűtlen magatartása miatt kiszabott 30.000 Ft pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetések:

Gold-Sport 10, Dabas 10, Szekszárd 12 ezer Ft.

Az elmúlt hétvégi NB-s bajnoki mérkőzéseken történt szurkolói rendzavarásokkal, rendezési hiányosságokkal kapcsolatos ügyekben a FEB 2015. augusztus 6-án, csütörtökön sorra kerülő ülésén várható döntéshozatal. A FEB ezen az ülésén tárgyalja a szerdai Magyar Kupa mérkőzésekkel kapcsolatos fegyelmi ügyeket is.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS