Fegyelmi határozatok

Július 28-i fegyelmi határozatok

2015-07-28 15:30:18

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága július 28-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

A fegyelmi határozatok terén az OTP Bank Liga 2014-2015-ös idényének tavaszi szezonjában tapasztalt pozitív tendencia az új idényben is folytatódik: az első fordulókban a korábbinál kevesebb esetben kellett a Fegyelmi Bizottságnak elmarasztaló ítéletet hoznia a szurkolói szabályszegések miatt. Az NB I 2. fordulójában a FEB egyetlen mérkőzés kapcsán hozott elmarasztaló határozatot, igaz, az Újpest szurkolói részéről tapasztalt kirívó sportszerűtlenségért magas, 500 ezer forintos büntetést kellett kiszabnia. Az újpesti szurkolók a mérkőzésen többször, hosszabb ideig szidalmaztak egy másik sportszervezetet (a Ferencvárost), valamint más sportszervezet vezetőjét (az MTK-elnök Deutsch Tamást), illetve megbotránkoztató rigmusokat skandáltak egy másik nemzettel (Románia) kapcsolatban. Cselekedetüket a Fegyelmi Szabályzat 101-es paragrafusának második bekezdése alapján kirívó sportszerűtlenségnek ítélte meg a FEB, és ennek megfelelően hozta meg határozatát.

A FEB a Vasas – Újpest mérkőzéssel kapcsolatban a Vasast mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért 50.000 Ft, az Újpestet szurkolóinak becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért és megbotránkoztató rigmusok bekiabálásáért 500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Pajovic Tomislav (Vasas) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésről szóló eltiltást kapott.

Strandlabdarúgás

Titkó Krisztián (Bodon FC) 1 soron következő strandlabdarúgó-mérkőzésről szóló eltiltást kapott.

Ulviczki Attila (Bodon FC) - mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd levonulás közben a játékvezetők személyére súlyosan sértő kifejezéseket használt és egy műanyag vizes palackot a játéktérre dobott - a mérkőzésen való részvételtől 2015. július 28. napjától kezdődően 6 hétre szóló eltiltást kapott.

Ivitz Zoltán Ferenc (Bodon FC) - mert a játékvezetőre rasszista megjegyzést tett, majd a játékvezetővel szemben szóval és mozdulattal is fenyegetőleg lépett fel. A technikai zóna környékét csak a rendezők intézkedésére hagyta el, e miatt 2 percig állt a játék. A lelátóról a játékvezetőt szóval újból megfenyegette - minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől 2015. július 28. napjától kezdődően 7 hónapra szóló eltiltást kapott.

A FEB a Bodon FC-t két labdarúgójának (Ulviczki Attila és Ivitz Zoltán Ferenc) súlyosan sportszerűtlen viselkedéséért 30.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A Fegyelmi Bizottság által határozatban kiszabott pénzbüntetésekből befolyt összeg teljes egészében az MLSZ által létrehozott Focisegély Alapítványhoz kerül. Az alapítvány a hazai labdarúgás - szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt - segítségre szoruló és arra érdemes személyeit (elsősorban egykori labdarúgókat) támogatja. Az Alapítványhoz fordulhat minden egykori labdarúgó, vagy közeli hozzátartozója, ismerőse, barátja, aki úgy ítéli meg, hogy az adott korábbi futballista, rossz életkörülményei vagy egészségi állapota miatt anyagi segítségre szorul.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS