Fegyelmi határozatok

Szeptember 1-jei fegyelmi határozatok

2015-09-01 17:16:43

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága szeptember 1-jei ülésén az alábbi határozatokat hozta.

Az OTP Bank 7. fordulója után az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) több klubot is kénytelen volt jelentős összegű pénzbüntetéssel sújtani szurkolóinak megbotránkoztató magatartása miatt. A FEB továbbra is kizárólag azon szabályszegésekért szab ki büntetést, amelyeket az UEFA is büntet a nemzetközi mérkőzéseken, és a lehető legszigorúbban fellép az olyan kirívó szabálysértésekkel szemben, mint amilyenek egy másik nemzet ellen irányuló trágár megnyilvánulások.

A DVTK-Újpest bajnoki mérkőzésen a vendégszektorból több alkalommal, ismétlődően Romániát trágár kifejezésekkel becsmérlő rigmusok hangzottak el, a futballmérkőzésen nem tolerálható megnyilvánuláshoz több alkalommal a hazai szurkolók egy része is csatlakozott. Az újpesti szektorból a mérkőzés közben több alkalommal is hallhatóak voltak egyéb súlyosan megbotránkoztató, trágár kifejezések. A Diósgyőr és az Újpest vonatkozásában is súlyosító körülmény volt, és a súlyos pénzbüntetést indokolja, hogy a két klub visszaesőnek minősül. A DVTK esetében súlyosító körülmény volt, hogy a hazai klub nem minden esetben tett intézkedést a trágár rigmusok beszüntetése érdekében.

A Videoton FC - DVSC bajnoki mérkőzésen - egyéb megbotránkoztató rigmusok mellett - ugyancsak mindkét szurkolótábor trágár kifejezésekkel illette Romániát. A bizottság a Fehérvár FC Kft. sportszervezet vonatkozásában súlyosító körülményként vette figyelembe vette, hogy visszaesőnek minősül, de enyhítő körülményként értékelte, hogy a hazai és a vendég szurkolók fenti megnyilvánulásai alkalmával minden esetben intézkedést tett, amikor hangosbemondón keresztül sportszerű szurkolásra hívta fel a szurkolók figyelmét.

Ugyancsak más nemzetet becsmérlő rigmusokért kapott büntetést a Budapest Honvéd. A bizottság enyhítő körülményként értékelte, hogy a Budapest Honvéd - Puskás Akadémia találkozón a hazai sportszervezet azonnal intézkedett, felhívta a szurkolók figyelmét a sportszerű szurkolásra.

NB I

A FEB a Videoton FC – DVSC mérkőzéssel kapcsolatban a Videoton FC-t, mint visszaesőt, szurkolói részéről tapasztalt becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásért 400.000 Ft, a DVSC-t szurkolóinak másokat megbotránkoztató és becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért 500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Vasas-MTK mérkőzéssel kapcsolatban a Vasast, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató (az ellenfél egyik játékosának szidalmazása) magatartásáért 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Diósgyőr- Újpest mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató (az ellenfél, más sportszervezet és a játékvezető szidalmazása) és más nemzetet becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért 600.000 Ft, az Újpestet, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató (más sportszervezet szidalmazása) és becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért 1.300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Honvéd – Puskás mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot, szurkolóinak másokat megbotránkoztató és becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért 350.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB II

Dlusztus András (Vác) 1, Hegedűs Csaba (Vác) 1, Jovetic Aleksandar (Sopron) 1, Gulyás Máté (Szigetszentmiklós) 1, Lengyel Dániel (Gyirmót)1, Racskó Roland (Csákvár) 1 és Farkas Norbert (Siófok) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Horváth Ferenc vezetőedző (Szigetszentmiklós) és Márkus Tibor sportszakember (Budaörs) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1-1 soron következő NB II-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Nagy Péter (Kazincbarcika) 1, Madarász János (Putnok) 1, Fehér Balázs (Putnok) 1, Szilágyi Norbert (Hódmezővásárhely), mert amikor a labda nem volt számára megjátszható közelségben könyökkel megütötte ellenfelét 4, Lászik Milán (Békéscsaba) 1, Domanyik Szilárd (Mosonmagyaróvár) 1, Kinczel Ervin (Cigánd) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Sütő Szilárd vezetőedző (Diósgyőr), mert a játékvezető ítéletei ellen ellen sértő módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2, Koszta Péter vezetőedző (Putnok) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB III-as bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a Putnok – Kazincbarcika mérkőzéssel kapcsolatban a Putnokot, rendezési hiányosság és a rend nem megfelelő biztosításáért a soron következő hazai NB III-as bajnoki mérkőzésén 1 szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségei viselésére, a Kazincbarcikát szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint másokat megbotránkoztató (az ellenfél szidalmazása ) magatartásáért, továbbá politikai üzenetet tartalmazó szöveg skandálásáért 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Férfi nagypályás kupa és egyéb mérkőzések

Fromm Gergely játékvezető, versenyszabályzati előírás megsértéséért írásbeli figyelmeztetésben részesült.

Női nagypályás bajnokságok és kupák

Kocsis Dalma (Nyírség), mert a labdáért vívott küzdelemben megütötte ellenfelét 3, Tóth Alexandra (Honvéd), mert a labdáért vívott küzdelemben megütötte ellenfelét 3 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Az Internationale Club de Football SE és a Pécsi VSK NB II-es sportszervezetek a kötelező Női Magyar Kupára részvétellel kapcsolatos versenykiírási előírás megsértéséért írásbeli figyelmeztetésben részesültek.

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Tyukász Péter (Haladás) 1, Horváth Norbert (Dunaújváros) 1, Boromisza Gábor (Veszprém), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben két kézzel mellbe ütötte ellenfelét 4, Szőke Ádám (Göcsej) 1, Szabó Péter (MVFC) 1 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés

Honvéd (NB I) 30, Hódmezővásárhely 12, Békéscsaba (NB III) 14, Vác 20, Szigetszentmiklós 17,5 ezer Ft.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS