A hatodik Szuperkupáját nyerheti a DVSC

2014. július. 10., 12:47   |    

A hatodik Szuperkupáját nyerheti a DVSC

Pénteken 20.30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban az Újpest FC és a DVSC-Teva mérkőzik meg egymással a Szuperkupáért.

Az idei a magyar Szuperkupa-történet 17. kiírása, ám csak a tizenötödik év, hogy játszanak a serlegért, ellenben a 18. mérkőzés, amelyet játszanak a trófeáért. A magyarázat roppant egyszerű: kétszer, mivel a bajnok és a kupagyőztes (véletlenül, de éppen a Ferencváros) ugyanaz a csapat volt, nem rendeztek külön Szuperkupa-döntőt. Ugyanakkor három nyáron (2005, 2006, 2007) két találkozón dőlt el a trófea sorsa.

Az egyik pénteki finalista, a Debreceni VSC a legeredményesebb szereplő, ötször megnyerte a trófeát, háromszor pedig veszített. A Ferencváros négyszeres győztes, de kétszer játék nélkül nyert. A Videoton egyszer úgy lett Szuperkupa-győztes, hogy előtte tavasszal sem a bajnokságot, sem a Magyar Kupát nem nyerte meg.

Negyvenkét gól esett az eddigi Szuperkupa-döntőkben, nem meglepő, hogy a legtöbbet, tizenötöt a nyolc fináléban is szerepelt debreceniek szerezték. Egyetlen játékos jutott három gólig az eddigi végjátékokban, s ezzel ő a magyar Szuperkupa-történet gólkirálya: Dzsudzsák Balázs. Négy játékos szerzett egy mérkőzésen két gólt is, két újpesti, Eszenyi Dénes (1992) és Kovács Zoltán (2002), az akkor még debreceni Dzsudzsák Balázs (2007), valamint a soproni Alin Coţan (2005).

Két különböző évben is Szuperkupa-döntő gólszerzője volt a debreceni Kiss Zoltán (2005, 2007) és Dzsudzsák Balázs (2006, 2007). Sándor Tamás 2005-ben mindkét mérkőzésen is szerzett gólt. Érdekes, hogy csak a Loki futballistái szereztek egynél több Szuperkupa-mérkőzésen is gólt.

A játékosok közül a legtöbbször Dombi Tibor és Komlósi Ádám játszott győztes Szuperkupa-döntőben. Dombi akár gyarapíthatná is győzelmei számát, hiszen még nem vonult vissza a játéktól, de ebben az idényben már a második csapatnál játékos-edző, vagyis aligha lesz tagja a Loki keretének. A cívisváros piros-fehéreinek „Kicsije” 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben játszott a győztes Lokiban, 2010-ben nem. Ugyancsak négyszeres győztes Komlósi Ádám, aki az első titulusát még az MTK-val (2003), a többit a DVSC-vel (2007, 2009, 2010) nyerte. Noha már 2004 óta a(z egykori) vasutasklub játékosa volt, sem a 2005-ös, sem a 2006-os finálékban nem lépett pályára.

Bizonyos számítás szerint négyszeres elsőnek tekinthető Lipcsei Péter is. A Fradi szereplési rekordere részese volt az 1993-as és az 1994-es sikernek, illetve a keret tagja volt 1995-ben és 2004-ben, amikor a zöld-fehérek, duplázásuk után, mérkőzés nélkül Szuperkupa-győztesek lettek.

Öt játékos két különböző klubbal is elnyerte a Szuperkupát. Így a már említett Komlósi Ádám (MTK, DVSC), valamint Czvitkovics Péter (ugyancsak MTK, majd kétszer DVSC), Pátkai Máté (MTK, Győri ETO), Torghelle Sándor (MTK, Videoton), valamint Zavadszky Gábor (Ferencváros, MTK). Szembetűnő, hogy mindegyik játékos egyik klubja a „mindössze” kétszeres (2003, 2008) győztes MTK.

A mérkőzésre szóló jegyek egységesen 2000 forintba kerülnek. A belépőket interneten a meccsjegy.mlsz.hu-n, személyesen pedig országszerte a Ticket Express irodáiban, valamint az Újpest jegyértékesítő rendszerén keresztül lehet megvásárolni.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS