Alig hibázik tavasszal a Puskás Akadémia

2021. április. 19., 20:51   |    

Alig hibázik tavasszal a Puskás Akadémia

Asmir Suljić főszereplő volt a DVTK három idegenbeli győzelméből kettőben: a Groupama Arénában és a Promontor utcában is csak ő szerzett gólt a diósgyőriek közül. Az Újpest 2014 októbere óta először szerzett három-három gólt két egymást követő hazai bajnoki mérkőzésén. A Kisvárda 2021-ben másodszor is döntetlent játszott a címvédővel. A ZTE idén először kapott „csak” egy gólt idegenbeli bajnoki mérkőzésén. A Puskás Akadémia a legutóbbi 12 bajnoki mérkőzésén 31 pontot szerzett. A Honvéd és a Fehérvár párharcában 2018. december 2. óta nem tud nyerni az aktuális pályaválasztó.

BUDAFOKI MTE–DIÓSGYŐRI VTK 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Kovács D. (52.), illetve Suljić (18., 57.)
– Az előtte álló Budafokot egy pontra megközelítő Diósgyőr harmadszor győzött tavasszal, a Ferencváros és a MOL Fehérvár után legyőzte a Budafokot.
– Asmir Suljić főszereplő volt a három idegenbeli győzelemből kettőben: a Groupama Arénában és a Promontor utcában is csak ő szerzett gólt a diósgyőriek közül.
– A Diósgyőr február 20. óta először nyert mérkőzést az OTP Bank Ligában.
– Február 26. óta először szereztek a diósgyőriek két gólt élvonalbeli bajnoki mérkőzésen.
– Négy-négy pontot szerzett mindkét csapat az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében az egymás elleni találkozókon.
– Csizmadia Csaba csapata a legutóbbi hat fordulóban mindössze egy pontot gyűjtött.
– Kovács Dávid a tizenegyedik gólját érte el a bajnoki idényben, a Budafok bajnoki góljainak több mint egyharmada a nevéhez fűződik.

ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Kastrati (9.), Mitrovics (43.), Junior Tallo (60.)
– A több győzelmével a Mezőkövesdet megelőző Újpest két nyeretlen bajnoki után szerzett ismét három pontot.
– A lila-fehérek a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzésükön, kapott gól nélkül, tizenkét pontot szereztek.
– Az Újpest 2014 októbere óta először szerzett három-három gólt két egymást követő hazai bajnoki mérkőzésén.
– A koszovói Lirim Kastrati a huszadik magyar bajnokiján szerezte meg első gólját az OTP Bank Ligában. Az ötödik bajnoki góljánál tartó Junior Tallo kétszer játszott eddig a Mezőkövesd ellen, mindkét meccsen szerzett gólt.
– Nikola Mitrovics a legutóbbi tizenegy bajnokiján négy gólt is szerzett, ennél jobb sorozata nem volt az NB I-ben 2012–2013 óta.
– A Mezőkövesd sorozatban a harmadik bajnoki mérkőzését veszítette el.
– Pintér Attila együttese március 3. óta, az Újpest elleni, tizenegyespárbajban elveszített Magyar Kupa-mérkőzést is beleszámítva, öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni.

KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-0
– A Kisvárda élvonalbeli bajnoki mérkőzésen először szerzett pontot a Ferencváros ellen pályaválasztóként.
– Supka Attila együttese 2021-ben másodszor is döntetlent játszott a címvédővel.
– A Kisvárda a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén nyolc pontot szerzett, s ezzel gyakorlatilag biztossá tette a bennmaradását.
– A szabolcsi piros-fehérek sorozatban a harmadik hazai tétmérkőzésükön maradtak szerzett gól nélkül. A bajnokságban a legutóbbi öt hazai bajnokin mindössze két gólt szereztek, mindkettőt a ZTE ellen.
– A Ferencváros a 2020–2021-es idényben másodszor maradt két egymást követő bajnoki mérkőzésén győzelem nélkül.
– Bogdán Ádám 33 évesen, 20 válogatott mérkőzéssel a háta mögött mutatkozott be a magyar élvonalban.
– Szergej Rebrov csapata továbbra is veretlen vendégként a bajnoki idényben. Ám a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

PAKSI FC–ZALAEGERSZEGI TE FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Böde (50.), illetve Kálnoki-Kis (18.)
– A Paks a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett, november óta nem akadt ilyen jó periódusa az OTP Bank Ligában.
– 2021-ben eddig hét bajnokit játszott otthon, a mostanin kívül mindössze egy mérkőzése akadt, amelyen „csak” egy gólt szerzett.
– December 6. óta ez volt a Paks első hazai mérkőzése, amelyen összesen két gtól született csak.
– Böde Dániel a harmadik gólját szerezte a 2020–2021-es bajnoki idényben, a Paks egyik mérkőzést sem nyerte meg.
– A Zalaegerszeg immár sorozatban a hetedik idegenbeli bajnoki mérkőzésén maradt győzelem nélkül.
– A ZTE idén először kapott „csak” egy gólt idegenbeli bajnoki mérkőzésén. Az előző ötön kettőt vagy hármat kapott.
– Kálnoki-Kis Dávid tavaly február 8. óta először szerzett gólt az élvonalban.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MTK BUDAPEST 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Kiss T. (9.), Plšek (36., 69., az elsőt 11-esből)
– A Puskás Akadémia a legutóbbi 12 bajnoki mérkőzésén 31 pontot szerzett.
– Hornyák Zsolt együttese a mostani bajnoki idényben eddig a két újonc ellen nyert pályaválasztóként a legnagyobb különbséggel, a Budafokot és az MTK-t is 3-0-ra verte.
– A felcsútiak történetük során először nyertek 3-0-ra az MTK ellen. Októberben, a Pancho Arénában a kék-fehérek győztek ugyanezzel az eredménnyel.
– Kiss Tamás a harmadik gólját szerezte a mostani bajnoki szezonban.
– A cseh Jakub Plšek hétgólos az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében, először duplázott.
– Az MTK a legutóbbi három fordulóban mindössze egy pontot szerzett.
– Michael Boris a legutóbbi négy idegenbeli bajnoki meccséből hármon kikapott, mindegyiken három gólt kapott.

BUDAPEST HONVÉD–MOL FEHÉRVÁR FC 2-3 (2-1)
Gólszerzők: Balogh N. (25.), Nagy D. (41.), illetve Nikolics (22., 11-esből), Houri (78., 11-esből), Nego (90.)
– A Honvéd a legutóbbi kilenc hazai mérkőzéséből heten (!) szerzett legalább két gólt, de csak kétszer tudott nyerni.
– Horváth Ferenc csapata március 2. óta mindössze egy bajnoki mérkőzésen tudott nyerni.
– Ebben a párharcban 2018. december 2. óta nem tud nyerni az aktuális pályaválasztó. A sorozat immár nyolc mérkőzés óta tart.
– Balogh Norbert a kilencedik gólját szerezte a bajnoki szezonban. Gazdag Dániellel együtt a Honvéd góljainak eggyel több, mint a felét jegyzik. Nagy Dominik az első 69 bajnoki meccsét két gólt szerzett, miként a legutóbbi kettőn is.
– Nikolics Nemanja a tizenegyedik, Loïc Nego – beállítva eddigi egyéni rekordját – a hatodik, Lyes Houri a harmadik gólját érte el a bajnoki idényben.
– A MOL Fehérvár Szabics Imre irányításával még veretlen, a Magyar Kupa-elődöntőt is beleértve egy döntetlen, majd három győzelem a mérlege.
– A Vidi január 23. óta először szerzett három gólt idegenbeli bajnoki mérkőzésen.

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS