Az első és a második csatája következik a Simple Női Ligában

2024. április. 26., 13:22   |    

Az első és a második csatája következik a Simple Női Ligában

Alighanem az alapszakasz sorrendjét is eldönti az első és a második helyezett vasárnapi rangadója a női NB I-ben. Az FTC-Telekom egy ponttal jobban áll, mint ellenfele, a csütörtökön kupagyőzelmet ünneplő ETO FC Győr, ezért a döntetlennel is megőrzi a pozícióját.

A két csapat vasárnap 14.00 órától játszik a Kocsis Sándor Sportközpontban. Az FTC az elveszített kupaelődöntő óta minden mérkőzését megnyerte, a Puskás Akadémia ellen legjobb tavaszi teljesítményét nyújtotta a csapat. Az ETO csütörtökön még a kupadöntőben vívott nehéz csatát, ráadásul nagyon sok a sérültje, akikhez minden bizonnyal csatlakozott Kathleen White is. Dörnyei Balázs együttese a tavasszal a Simple Női Ligában még százszázalékos.

A szombati program a Haladás Viktória és a Szekszárd mérkőzésével kezdődik. A két csapat azonos pontszámmal (19) áll. A szombathelyiek tavasszal eddig mindössze egy bajnokit tudtak megnyerni, a Fehérvár ellen, idegenben. Így pályaválasztóként még nyeretlenek.

Az utóbbi hetekre feljavult KÉSZ-St. Mihály-Szeged a Diósgyőrt fogadja, ez a mérkőzés szombaton 17.00 órakor kezdődik. A borsodi piros-fehérek esélyesebbek, de a szegediek ősszel meglepték őket a két csapat találkozóján, 1-1-re végeztek.

A Soroksár, ugyancsak szombaton, 17.00 órától a már kiesett Fehérvárt fogadja. Ha nyer, és jól alakul a forduló többi eredményei is a sárga-fekete alakulat számára, akár a hetedik helyre is felugorhat, most tizedik.

Az FTC-Telekom–ETO FC Győr szuperrangadó mellett még két meccset rendeznek az élvonalban vasárnap. Az Astra az MTK-t fogadja 17.00 órától, mégpedig Üllőn. A csapat a hatodik helyen áll, a papírforma szerint marad is majd ezen a helyen az idény végén. Az MTK számára, a nagy energiákat felemésztő kupadöntő után, a harmadik hely megtartása a cél.

Ugyancsak délután öt órakor kezdődik Budaörsön a már biztos kieső hazai csapat és a Puskás Akadémia találkozója.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS