Fehér öngólja döntött

2006. október. 30., 19:53   |    

Fehér öngólja döntött

A Borsodi Liga 11. fordulójának zárómérkőzésén a Vasas Zalaegerszegre látogatott. A ZTE Fehér Zoltán öngóljával szerezte meg a három pontot.

Zalaegerszegi TE FC - Vasas 1-0 (0-0)
Zalaegerszeg, 4500 néző
Vezette: Solymosi Péter (dr. Kovács Péter, Takács Gábor)
Gólszerző: Fehér Z. (öngól) az 58. percben
Sárga lap: Ljubojevics a 89. illetve Nagy Zs. a 12., Pandur a 29. percben

Bár a Vasas bátor támadójátékra törekedett, a zalaiak végig fölényben futballoztak. A hazaiak sokkal több helyzetet dolgoztak ki, és már az első félidőben vezetést szerezhettek volna, ám Németh Gábor védte Sebők Vilmos tizenegyesét. A kék-fehérek a kihagyott büntető után is lendületben maradtak, és végig kezükben tartották a játék irányítását. A második játékrész első felében aztán vezetést szerzett a ZTE, igaz, ehhez Fehér öngóljára volt szükség. A házigazdák vezetése azonban teljesen megérdemelt volt, s bár az angyalföldiek a gól után veszélyesebben futballoztak, mint addig, a Zalaegerszeg győzelme teljesen megérdemelt volt. A ZTE megszerezte a három pontot, és visszavette a tabella első helyét az MTK-tól.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS