Futsal Magyar Kupa: Elkészült a négyesdöntő sorsolása

2024. április. 09., 13:36   |    

Futsal Magyar Kupa: Elkészült a négyesdöntő sorsolása

A férfiaknál már az elődöntőben találkozik egymással az előző kiírás arany-, és ezüstérmese, azaz a Haladás és a Berettyóújfalu, míg a nőknél külön ágra kerültek a tavalyi döntősök.

A május 11-12-én sorra kerülő négyesdöntő a hölgyek küzdelmeivel kezdődik majd a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban: elsőként a házigazda TFSE és a címvédő DEAC csap össze a döntőbe jutásért, majd Tolna-Mözs együttese a Salgótarján ellen vívhatja ki a másnapi fináléba kerülést.

A férfiaknál már a legjobb négy között megismétlődik a tavalyi döntő, a Szombathely ugyanis a Berettyóújfalu ellen lép pályára szombaton, míg a másik oldalon a Veszprém az élvonalban sereghajtó Maglóddal küzd meg a döntőért.

Vasárnap a női döntőt 13 órakor, a férfiakét pedig 16 óra 30 perckor rendezik, utóbbit az M4 Sport élőben közvetíti.

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Merkantil Bank Liga: Bajnok a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Hétgólos sikerrel maradt benn az Újpest, a Kisvárda a második kieső

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS