Izgalmas záróforduló jön az OTP Bank Ligában

2020. június. 26., 10:55   |    

Izgalmas záróforduló jön az OTP Bank Ligában

Szombaton rendezik az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényének utolsó fordulóját. Nyitott kérdés még, melyik csapat szerzi meg a harmadik helyet, s ezzel az Európa-liga-indulás jogát, valamint az is, hogy melyik gárda búcsúzik a Kaposvári Rákóczi mellett.

Még négy csapatnak van matematikai esélye arra, hogy az utolsó előtti helyen végezzen az OTP Bank Ligában, és így búcsúzzon az élvonaltól. Előfordulhat, hogy pontazonosság alakul ki a 11. és a 10. helyezett között, az NB I versenykiírása alapján ilyen esetekben a több győzelem rangsorol a csapatok között. Ha a pontok és a győzelmek száma is azonos, akkor a jobb gólkülönbség, majd a több szerzett gól dönti el a sorrendet. Abban az esetben, ha fenti kritériumok szerint sem lenne döntés, az egymás elleni mérkőzéseken szerzett több pont, majd több lőtt gól határozza meg a sorrendet.

ZALAEGERSZEGI TE FC–MOL FEHÉRVÁR FC
(Zalaegerszeg, 15.15, M4 Sport)
A ZTE a hatodik helyen áll, még egyet léphet előre, de balszerencsés esetben – ha a további öt találkozóból négyen is számára rosszul alakul az eredmény – hármat visszaeshet. Pályaválasztóként január 25. óta veretlen a ZTE, de ha az azóta játszott meccsei eredménysorából indulunk ki, most döntetlen következne. A MOL Fehérvár biztosan a második helyen végez ismét, idegenbeli mérlege gyengébb a megszokottnál: február 1. óta mindössze egyszer, a Puskás Akadémia ellen, a Pancho Arénában tudott győzni. Azóta csupán Pakson nem kapott gólt.

DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Diósgyőr, 17.30, Duna World)
A DVTK nagyon leengedett, amióta biztosította – az előző évekhez képest rendkívül hamar – a bennmaradását, a legutóbbi négy fordulóban nem szerzett pontot. Pályaválasztóként a legutóbbi két alkalommal összesen csak egy pontot gyűjtött. A két csapat eddig öt bajnoki mérkőzést vívott az élvonalban, ezekből négy döntetlenre végződött, a Kisvárda még nyeretlen. Ősszel a DVTK 3-1-re legyőzte a várdaiakat hazai pályán. Ha Bódog Tamás együttese győz, megelőzi a Diósgyőrt és természetesen minden más eredménytől függetlenül bennmarad. Ha döntetlent játszik, azaz egy pontot szerez, akkor is bennmarad, mert ha a DVSC egy győzelemmel meg is előzné, ebben az esetben a Paks végezne mögötte. Ha viszont a Kisvárda vereséget szenved és a Debrecen nyer, akkor Bódog Tamás együttese búcsúzik az OTP Bank Ligától.

ÚJPEST FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI
(Szusza Ferenc Stadion, 17.30)
A lila-fehérek matematikailag még bajba kerülhetnek, de ehhez – a további eredmények az Újpest szempontjából szerencsétlen alakulása mellett – olyan eredménynek kellene születnie a Megyeri úton, ami a mostani szezonban az Újpest pályaválasztóként játszott és a Kaposvár vendégként játszott mérkőzésein nem fordult elő. Legalább háromgólos vendéggyőzelemnek kellene születnie, emellett a Kisvárdának pontot, a Debrecennek pontokat kellene szereznie. Predrag Rogannal egyébként az Újpest még veretlen a Szusza Ferenc Stadionban, a Kaposvár pedig a 2019–2020-as idényben vendégként csak Debrecenben tudott pontot szerezni.

DEBRECENI VASUTAS SC–PAKSI FC
(Debrecen, 17.30, M4 Sport)
A forduló azon mérkőzése, amelyen még mindkét csapatnak tartania kell a kieséstől. A DVSC a legutóbbi két fordulóban hat pontot szerzett, s ha meg tudja ismételni az idénykezdetét (három meccs, kilenc pont) bennmarad. Ha döntetlent játszik csak, aligha hosszabbítja meg az élvonalbeli tagságát, ugyanis nehéz elképzelni, hogy a Kisvárda hatgólos vereséget szenvedjen Diósgyőrben. Ha kikap, nincs számolgatás, búcsúzik. A Paks, ha pontot szerez, biztosan megmenekül, de még esetleges veresége esetén is bennmaradhat, ha pont nélkül marad a Kisvárda is, vagy ha az Újpest nagyon súlyos vereséget szenved. Ősszel a Loki 3-1-re nyert otthon a Paks ellen, a tolnaiak februárban egy 4-2-es győzelemmel vágtak vissza saját stadionjukban.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Groupama Aréna, 20.00, M4 Sport)
A bajnokcsapat 2017. április 15. óta veretlen hazai pályán, 2020-ban eddig kilenc bajnoki mérkőzéséből nyolcat megnyert, a 810 játékperc alatt mindössze egy gólt kapott. Inkább apró érdekesség, mintsem az esélyeket befolyásoló tény, hogy a Mezőkövesd a májusi edzőmérkőzéseken veretlen maradt a Fradi ellen Budapesten. Kuttor Attila együttese az újrakezdés óta még nem nyert vendégként, s csak akkor léphet vissza a hónapokon keresztül elfoglalt harmadik helyre, ha pontot szerez a bajnok ellen, míg a Puskás Akadémia otthon kikap a Bp. Honvédtól. Vagy ha nyer az Üllői úton és a Puskás Akadémia nem tudja legyőzni a kispestieket.

PUSKÁS AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD
(Felcsút, Pancho Aréna, 20.00, Duna World)
A vendégek az ötödik helyen állnak, előbbre nem léphetnek, ellenben kettőt visszaeshetnek, amennyiben a ZTE és a Diósgyőr is megnyeri hazai mérkőzését. A Puskás Akadémia pontelőnyben van a Mezőkövesddel szemben, a szempontjából olyan eredményeknek kell születnie a harmadik hely megszerzéséhez, illetve az első nemzetközi kupaindulás kiharcolásához az idény utolsó két találkozóján, hogy ez a pontkülönbség megmaradjon.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS