Jet-Sol Liga: Meglépett üldözőitől a Ferencváros

2017. november. 20., 09:28   |    

Jet-Sol Liga: Meglépett üldözőitől a Ferencváros

Az ETO FC Győr és az MTK botlásai után a Ferencváros már nyolc pont előnnyel vezeti a női NB I tabelláját.

Ahogyan azt várni lehetett, a Jet-Sol Liga alapszakaszának dobogójáért a tavalyi döntő két csapata, a Ferencváros és az MTK Hungária mellett a nyáron alaposan megerősödött ETO FC küzd az ősszel. Míg azonban a Ferencváros hiba nélkül gyűjtögeti a pontokat immár hetek óta, két legnagyobb riválisának be-becsúszik egy-egy pontvesztés. A 11. fordulóban éppen egymás ellen lépett pályára az MTK és az ETO, és a meccs vége 1-1-es döntetlen lett. A győriek Csötönyi Tímea találatával szereztek vezetést az első félidőben, Oláh Adrienn a 81. percben egyenlített. 

A Ferencváros a bajnokság elején döntetlent játszott Szombathelyen, most hazai pályán hátrányba került ugyan a Haladás Viktória ellen, de három légiósa (Szladana Bulatovics, Allegra Poljak és Marija Aleksic) találataival fordítani tudott, és 3-1-es győzelemmel zárta az összecsapást. A zöld-fehérek eddig 31 pontot szereztek a megszerezhető 33-ból, a második ETO 23, a harmadik MTK Hungária 21 pontos 11 mérkőzés után. 

A forduló másik két meccsén fölényes hazai győzelem született, a pont nélküli Újpest nem tudta megnehezíteni az Astra dolgát, és a 4 pontos Kóka legyőzése sem jelentett gondot a DVTK-nak. A két győztes csapat, a Haladással kiegészülve nagy csatát vív majd a felsőházi szereplés kiharcolásáért, jelenleg 1 ponton belül vannak egymáshoz képest a tabellán (a DVTK és az Astra 16-16, a Haladás 15 pontos). 

Jet-Sol Liga, 11. forduló: 

Ferencváros-Haladás Viktória 3-1 (1-1)

MTK Hungária-ETO FC Győr 1-1 (0-1)

DVTK-Kóka FNLA 4-0 (2-0)

Astra-Újpest FC 4-0 (3-0)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS