Megtartotta éves küldöttközgyűlését az MLSZ

2014. május. 20., 10:00   |    

Megtartotta éves küldöttközgyűlését az MLSZ

Kedden délelőtt a szövetség telki edzőközpontjában tartották meg az MLSZ rendes éves küldöttközgyűlését.

A napirendi pontok ismertetése és a technikai szavazásokat követően Csányi Sándor tartotta meg szakmai beszámolóját az elmúlt egy évről. A szövetség elnöke az MLSZ gazdálkodásáról elmondta: a szövetség a tervezett 119 millió forintos eredménytervvel szemben 389 millió forintos eredményt ért el. Ezen kívül a TAO-programban 387 millió forintos megtakarítást ért el az MLSZ, ez az összeg a következő években válik felhasználhatóvá.

A szövetség bevételeinek 28 százaléka jutott el közvetlenül a klubokhoz, míg 23 százalékot a pályaépítési programra fordított az MLSZ. Csányi Sándor hozzátette: az állami sporttámogatások emelkedése felzárkózási lehetőséget teremtett a magyar labdarúgás számára, és bízik abban, hogy a támogatási rendszer tovább növekszik a következő években.

A magyar labdarúgásba 2013-ban 44,5 milliárd forint támogatás érkezett, ebben benne van a stadionépítési támogatások összege is. 1,7 milliárd forintot fordítottak az utánpótlás-fejlesztésre, az akadémiák és nagy utánpótlásképző műhelyek fejlesztésére, a TAO-program 7,6 milliárd forintot vont be a labdarúgásba, a klubok 18 milliárd forintnyi támogatást kaptak, mégpedig 70-30 arányban az amatőrfutball javára.

Csányi Sándor kiemelte, a pályaépítési program keretében felépült 187 pálya, valamint az 573 felújított sporttelep, az amatőrfutballisták, az OTP Bank Bozsik-programban foglalkoztatott fiatalok számának növekedése, a női futball fókuszba helyezése, a Grassroots-futball egyre jelentősebb bővülése mind-mind hozzájárul a magyar labdarúgás fejlődéséhez, de a következő időszakban minden területen további előrelépést kell elérni.

Az MLSZ elnöke hozzátette: egyértelmű szakmai sikerként értékelhető az edzőképzés megújulása vagy a főállású játékvezetők alkalmazása, de vannak olyan területek, ahol markáns javulásra lesz szükség, ilyen például a válogatottjaink eredményessége.

- Hosszú távon a tömegesítés és a javuló infrastruktúra jelentheti az előrelépést a magyar labdarúgás számára. Mindkettőben jól állunk, sok pálya épült fel, jelentősen megnőtt a csapatok, igazolt játékosok száma, ez feltétlenül okot ad az optimizmusra. A tízéves stratégiánkban kijelölt munkát folytatjuk a következő időszakban is, bízom benne, hogy egyre több jól képzett edző áll munkába, emelkedik a játékvezetők száma, és ennek hatására az eredmények is egyre javulnak majd az utánpótlástól kezdve a felnőtt válogatott és klubfutballig - fogalmazott Csányi Sándor.

A közgyűlésen a küldöttek elfogadták a szövetség pénzügyi beszámolóját, az Ernst&Young könyvvizsgálói jelentését, a Felügyelő Bizottság erről szóló írásos jelentését, illetve az MLSZ szakmai és pénzügyi tervét, majd néhány technikai jellegű alapszabály-módosítást is megszavaztak a jelenlévők.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS