Merkantil Bank Liga: Békéscsabán javíthat a Nyíregyháza

2016. november. 19., 16:52   |    

Merkantil Bank Liga: Békéscsabán javíthat a Nyíregyháza

Vasárnap a 17. fordulót rendezik a Merkantil Bank Ligában.

SZOLNOKI MÁV FC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
(Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 13.00)

A listavezető legutóbb hazai pályán kikapott a Soroksártól, de még tart az előnyéből. A balmazújvárosiak a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésükből hármat megnyertek, csak Szegeden játszottak döntetlent. A Szolnok pályaválasztóként remekül, három győzelemmel kezdett, de a legutóbbi alkalommal összesen négy pontot gyűjtött.

SOROKSÁR SC–BUDAÖRS FC
(Szamosi Mihály Stadion, 13.00)

A soroksáriak egy hete nagyszerű győzelmet arattak Balmazújvárosban, s megvetették a lábukat az élcsoportban. A legjobb formában lévő csapat az övék, amely egyedüliként szerzett kilenc pontot a legutóbbi három meccsén. Hazai pályán ugyanakkor felemásan szerepel, kétszer egymás után nem is tudott még nyerni – legutóbb pedig győzött a Cegléd ellen. A Budaörs két hete 2-1-re megverte a Kozármislenyt, s ezzel megszakította vereségsorozatát, de vendégként (a zalaegerszegi bravúrtól eltekintve) nagyon gyengén szerepel, minden meccsét elveszítette.

CIGÁND SE–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Cigánd, 13.00)

A hazaiak igazán hazai környezetben fogadhatják ellenfelüket. Októberben albérletben is veretlenek maradtak, két mérkőzésen szerzett négy ponttal javítottak helyzetükön. A Mosonmagyaróvár szeptember közepe óta megtáltosodott, a legutóbbi hat fordulóban 16 pontot gyűjtött, s ezzel az alsóházból a középmezőnybe rakétázott, mindössze öt pont a hátránya a második helyezett Kisvárdával szemben. A legutóbbi négy idegenbeli mérkőzését megnyerte.

SZEGEDI EOL SC–BFC SIÓFOK
(Szeged, Vasutas-stadion, 13.00)

A szegedi vasutascsapat a legutóbbi tíz fordulóban csupán egyetlen pontot szerzett, hazai pályán immár sorozatban négyszer úgy veszített, hogy még gólt sem szerzett. A Siófok jól kezdett, de aztán visszaesett, két hónapja nyeretlen, a legutóbbi hat bajnoki találkozóján csak két pontot gyűjtött. Eddig összesen négy pontot fogott idegenben, de ebből egyet a legutóbbi, soproni találkozóján.

KISVÁRDA MASTER GOOD–SZEGED 2011–GROSICS AKADÉMIA
(Kisvárda, Várkerti Stadion, 13.00)

A bajnoki tabella második helyén álló kisvárdai csapat a legutóbbi négy fordulóban csupán egyszer nyert, de az – éppen két hete – egy meggyőző idegenbeli siker volt Dorogon. Hazai pályán ezzel szemben a Mosonmagyaróvár és a Nyíregyháza ellen összesen egy pontot szerzett. A gyulaiak csak három ponttal állnak a kisvárdaiak mögött, a legutóbbi öt fordulóban csupán egyszer kaptak ki. Idegenben a legutóbbi három meccsüket, kapott gól nélkül, mind megnyerték!

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
(Békéscsaba, Kórház utcai Stadion, 15.00)

A lila-fehérek október 30-án kikaptak a Mosonmagyaróvártól a Kórház utcában, az utóbbi hetekben ez volt az egyetlen botlásuk otthon, előtte négy mérkőzést kapott gól nélkül megnyertek. A Nyíregyháza ez idő alatt listavezetőből középcsapat lett, folyamatosan csúszik lefelé, immár a mezőny második felébe (!) tartozik. A legutóbbi hét fordulóban két pontot szerzett, s tizenkilencet elveszített… Mindazonáltal a legutóbbi idegenbeli fellépésen, Kisvárdán szerzett egy pont nem volt rossz eredmény.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 16.00)

A csákváriak a tömör középmezőny tagjai, a legutóbbi három fordulóban szerzett két pontjuk minden, csak nem meggyőző. Hazai pályán az elmúlt szűk három hónapban csupán a Békéscsabát verték meg, három mérkőzésen egy pontot szereztek. Ellenben május 29. óta veretlenek. A ZTE vendégként meglepő vereséggel nyitott Mosonmagyaróváron, de azóta veretlen, sőt, a legutóbbi négy fellépésén tíz pontot szerzett. Ha a hazai meccseket is beszámítjuk, a ZTE a legutóbbi négy fordulóban tíz pontot szerzett, s ezzel a Soroksárral és a Mosonmagyaróvárral holtversenyben, a legjobb a mezőnyben.

SWIETELSKY-SOPRONI VSE–DOROGI FC
(Sopron, Városi Stadion, 16.00)

A soproniak a legutóbbi öt meccsükből csak egyet veszítettek el, masszív középcsapatot alkotnak .Ugyanakkor hazai pályán három hónapja nyeretlenek, a ZTE elleni vereségen kívül sorozatban döntetleneznek. A Dorog a legutóbbi négy meccséből csak egyet nyert meg, de a legutóbbi két idegenbeli meccsén bravúrosan szerepelt, pontot szerzett Felcsúton a Puskás Akadémia és előtt Soroksáron a helyi csapat ellen is.

PUSKÁS AKADÉMIA–CEGLÉDI VASUTAS SE
(Felcsút, Pancho Aréna, 16.00)

A Puskás Akadémia együttese a legutóbbi két fordulóban csak döntetleneket játszott, hazai pályán ugyan még veretlen, de a legutóbbi három találkozójából csak egyet nyert meg. A CVSE a sereghajtók közé tartozik, eddig mind a hét idegenbeli mérkőzését elveszítette.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–VÁC FC
(Pécs, 16.00)

A baranyai legénység rossz passzban van, a legutóbbi négy mérkőzésén csak egy pontot gyűjtött. Pécsen, pályaválasztóként, a legutóbbi négy mérkőzéséből csak az utolsó helyezett SZEOL ellenit nyerte meg. A Vác teljesítménye hullámzó, de az utóbbi hetekben kifejezetten jó, a csapat a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett. Vendégként ugyanakkor két vereség után csak a Cigánd ellen, tulajdonképpen semleges pályán szerzett pontot.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS