Novemberben kap ellenfeleket a Gödöllő

2006. október. 18., 11:27   |    

Novemberben kap ellenfeleket a Gödöllő

A magyar futsal bajnok együttes már az első két játéknapot követően kivívta a továbbjutást a hazai pályán rendezett UEFA-kupa selejtezőtornán. November elején dől el, hogy a Gödöllői FK decemberben mely csapatokkal mérkőzik a meg a legjobb négy közé jutásért.

Folytatás december elején

Nagy sikert érte el a múlt héten a magyar bajnok Gödöllői FK csapata. Nemcsak azért, mert Kis János együttese már második mérkőzése után továbbjutott, hanem azért is, mert az UEFA-kupa torna találkozókit magas színvonalú rendezés mellett, telt ház előtt játszották a gárdák. A magyar bajnok határozottan, jól kezdett a Raba Riga ellen, s 4-0-ra nyert a lett bajnok ellen a nyitónapon, majd moldovai ellenfelét is magabiztosan, 6-1-re lépte le. A budapesti körcsarnok lelátói minden játéknapon megteltek, és ami néhány éve még elképzelhetetlen volt: minden összecsapást közvetített a televízió, a Sport Klub csatorna.

A csoportelsőségért vívott zárómeccsen a profi játékosokkal felálló Sahtar Doneck ellen azonban már nem volt ellenszere a mieinknek. Az ukrán sztárcsapat - amely tavaly egészen az elődöntőkig menetelt - roppant meggyőző játékkal 11-0-ra nyert. Kétségtelen, hogy szebb zárásban reménykedtek a gödöllőiek, mégsem keseredtek el, hiszen az UEFA november 3-án rendezi a következő körre vonatkozó sorsolását, és az újabb négyes tornán ismét bizonyíthatnak a Bikák. Reményeik szerint újra itthon, hiszen mint Mátrai Zsolt szakosztályvezető korábban jelezte: a klub az UEFA ellenőrök bíztatásán, és a szurkolók lelkesedésén felbátorodva a következő minitorna rendezési jogát is megpályázzák. Az elit kör mérkőzéseit december 4. és 10. között rendezik, négy európai helyszínen. A csoportok győztesei jutnak be az áprilisban rendezendő Final Fourba, és játszanak majd a végső győzelemért.

A futsal UEFA-kupa továbbjutói:
Arzignano Grifo (olasz), Araz Naxçivan (azerbajdzsáni), Sporting Clube de Portugal (portugál), FC Doroznik Minszk (fehérorosz), FC Sahtar Doneck (ukrán), KMF Marbo Belgrád (szerb) - első helyezettként; Kairat Almaty (kazah), MNK Split (horvát), Clearex Chorzów (lengyel), CC LKW Jistebnik (cseh), Gödöllöi Futsal Klub (magyar), CIP Deva (román) - második helyezettként.

Kiemeltként csatlakozik:
Boomerang Interviú (spanyol), MFK Dinamo Moszkva (orosz), Action 21 Charleroi (belga), El Pozo Murcia (spanyol)



A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS