Otthon már régi önmagát idézi a Fehérvár

2023. november. 06., 20:23   |    

Otthon már régi önmagát idézi a Fehérvár

A Mezőkövesd először nyert a mostani bajnoki idényben két egymást követő bajnoki mérkőzésén. 2022. április 17. óta először játszott a PAFC bajnoki mérkőzésen 0-0-t a Pancho Arénában. A Fehérvár FC a legutóbbi hat hazai bajnokiján 16 pontot szerzett. A ZTE 2022 júliusának vége óta csak két helyszínen, Mezőkövesden és Kisvárdán nyert vendégként bajnoki mérkőzést: Mezőkövesden háromszor, Kisvárdán kétszer nyert azóta. A KTE sorozatban a harmadik Ferencváros elleni mérkőzését nyerte meg a Széktói Stadionban. A Paks először veszített pontokat a mostani bajnoki idényben pályaválasztóként. Érdekességek az OTP Bank Liga 12. fordulója után.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–DEBRECENI VSC 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Cseke (4.), Cseri (10.), illetve Bárány (25.)
– A Mezőkövesd először nyert a mostani bajnoki idényben két egymást követő bajnoki mérkőzésén.
– A borsodiak másodszor szereztek három pontot pályaválasztóként a szezonban.
– Cseke Benjámin 2022. április 9. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában.
– Cseri Tamás ugyancsak körülbelül másféléves várakozás után talált a kapuba az NB I-ben, a mostani gólja előtt legutóbb 2022. február 27-én az Újpest kapuját vette be.
– A Mezőkövesd tíz emberrel fejezte be a mérkőzést Pillár kiállítása miatt.
– A DVSC három veretlen bajnoki mérkőzés után kapott ki, a legutóbbi hét OTP Bank Liga-találkozójából csak egyet nyert meg.
– Bárány Donát a legutóbbi kilenc bajnokiján négy gólt szerzett. A góllal zárt mérkőzései közül csak egyet nyert meg a DVSC, hármat elveszített.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–DIÓSGYŐRI VTK 0-0
– A Puskás Akadémia sorozatban ötödik mérkőzésén maradt veretlen az OTP Bank Ligában.
– Hornyák Zsolt csapata hét eddigi hazai mérkőzéséből csupán egyet nyert meg a 2023–2024-es bajnoki idényben.
– 2022. április 17. óta először játszott a PAFC bajnoki mérkőzésen 0-0-t a Pancho Arénában.
– A Puskás Akadémia másodszor nem szerzett, s negyedszer nem kapott gólt a mostani bajnoki szezonban.
– A Diósgyőr három elveszített bajnoki találkozó után szerzett ismét pontot.
– A DVTK 180 perc alatt egyetlen gólt sem szerzett a Puskás Akadémia ellen a 2023–2024-es idény eddigi részében.
– A borsodiak mindössze másodszor játszottak döntetlent az OTP Bank Liga mostani idényében. (Vendégként először.)

FEHÉRVÁR FC–ÚJPEST FC 2-1 (0-1)
Gólszerzők: L. Kastrati (80.), Karamoko (89.), illetve Ambrose (8.)
– A Fehérvár FC a legutóbbi hat hazai bajnokiján 16 pontot szerzett, a mostani hárommal fellépett az ötödik helyre a tabellán. Ez az eddigi legjobb helyezése az idényben.
– A Vidi elképesztően kétarcú csapat: 16 pontot gyűjtött eddig otthon és mindössze egyet idegenben.
– Lirim Kastrati (a fehérvári…) már most annyi gólt szerzett a bajnoki idényben, mint a teljes 2022–2023-asban, négyet.
– Mamoudou Karamoko az első labdaérintéséből gólt szerzett. Ez volt a második gólja az OTP Bank Ligában.
– Az Újpest elveszítette a legutóbbi két idegenbeli bajnoki mérkőzését. A legutóbbi két fordulóban annyiszor kapott ki, mint az első tízben összesen.
– Peter Ambrose a negyedik góljánál tart a bajnoki idényben. Ha ő gólt szerzett, először kapott ki az Újpest.
– 2021. április 10. óta először nyert a Vidi pályaválasztóként az Újpest ellen.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ZTE FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Sajbán (73.)
– A Kisvárda másodszor játszott otthon a bajnoki idényben, először szenvedett vereséget. A Várkerti Stadionban legutóbb március 11-én, a Debrecen ellen szenvedett vereséget OTP Bank Liga-találkozón.
– Április 16. óta először maradt a szabolcsi csapat pályaválasztóként szerzett gól nélkül.
– A Kisvárda mindössze hét pontot szerzett az első 12 fordulóban.
– Boér Gábor együttese április 9. óta először zárt kapott gól nélkül bajnoki mérkőzést. Akkor is a Kisvárda volt az ellenfele, csak éppen Zalában.
– A ZTE 2022 júliusának vége óta csak két helyszínen, Mezőkövesden és Kisvárdán nyert vendégként bajnoki mérkőzést: Mezőkövesden háromszor, Kisvárdán kétszer nyert azóta.
– A Zete harmadszor nyert a bajnoki idényben, egyszer otthon, kétszer idegenben.
– Sajbán Máté másodszor szerzett gólt a 2023–2024-es bajnoki idényben, a ZTE három megnyert mérkőzéséből kettőn a kapuba talált.



KECSKEMÉTI TE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Pálinkás (18.), Horváth K. (33., 11-esből), illetve Lisztes (69., 11-esből)
– A KTE sorozatban a harmadik Ferencváros elleni mérkőzését nyerte meg a Széktói Stadionban.
– E három mérkőzésen a Ferencváros egyetlen akciógólt sem szerzett.
– A lila-fehérek mind a 16 eddigi pontjukat a Széktói Stadionban szerezték a mostani szezonban.
– Pálinkás Gergő a harmadik gólját szerezte az OTP Bank Ligában.
– Horváth Krisztofer négy gólnál tart az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényében.
– A Ferencváros először veszített pontokat idegenben a mostani bajnoki idényben.
– Dejan Sztankovics először veszített bajnoki mérkőzést a Ferencvároshoz szerződése óta.

PAKSI FC–MTK BUDAPEST 0-0
– A Paks először veszített pontokat a mostani bajnoki idényben pályaválasztóként.
– A fentiekből kikövetkeztethetően először maradt szerzett gól nélkül otthon az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényében.
– Bognár György csapata immár nyolc forduló óta veretlen.
– Az NB I-ben a mostani előtt legutóbb május 6-án, a DVSC ellen játszott otthon gól nélküli döntetlent.
– Az MTK négy elveszített bajnoki után szerzett ismét pontot.
– A kék-fehérek 2014. április 5. óta nem tudnak bajnoki mérkőzést nyerni a Paks vendégeként.
– Az MTK idegenben a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS