Paksi és debreceni győzelem a szombati játéknapon

2024. április. 27., 21:40   |    

Paksi és debreceni győzelem a szombati játéknapon

A Paksi FC 2-1-re nyert a sereghajtó Mezőkövesd ellen, míg a DVSC a hajrában lőtt góllal győzte le 1-0-ra a teljes második félidőt emberhátrányban töltő Újpestet. A kecskemétiek miskolci vendégjátéka nem hozott gólt.

Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-0)

Beszorult a kapuja elé a Mezőkövesd a mérkőzés elején, és helyzetek sora után az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a Paks. Ezt követően a vendégcsapat összeszedte magát, rövid időre némileg kiegyenlítettebbé vált a játék, ekkor mindkét oldalon akadt gólszerzési lehetőség. Aztán a sokkal kombinatívabban futballozó Paks megint egymás után alakította ki a helyzeteit, és bár nem tudott újabb gólt szerezni, megérdemelten vonulhatott vezetéssel az öltözőbe. Hasonló játékkal kezdődött a második félidő, majd cseréket követően növelte előnyét a hazai együttes. Ezzel azonban még nem dőlt el a mérkőzés, mert "szinte a semmiből" két percen belül szépített a Mezőkövesd: kapura lövést és újabb lövési kísérletet követően Szalai ért bele jól a labdába. A folytatásban maradt a paksi fölény, kapufáig is eljutott az otthon játszó csapat, de az eredmény már nem változott. A hazai együttes - amely kedden kiharcolta a döntőbe jutást a kupában - ezt megelőzően sorozatban ötször szenvedett vereséget a bajnokságban.

Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 0-0

A mérkőzés elején bár a hazaiak birtokolták többet a labdát, mégis a vendégek futballoztak veszélyesebben, Ogyincovnak védenie is kellett Lukács próbálkozásánál, míg Májer lövése nem sokkal kerülte el a diósgyőri kaput. Negyedóra eltelte után főként a két büntetőterület között folyt a játék, a csapatok szinte egyáltalán nem jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára. A szünet előtti periódusban a piros-fehérek valamelyest nyomást tudtak gyakorolni a kecskeméti védelemre, de gólhelyzetet így sem alakítottak ki. A második félidő kisebb kecskeméti helyzettel indult, ezt leszámítva viszont csendesen csordogált a mérkőzés, még annyi izgalom sem volt, mint az első játékrészben. A támadások befejezését nagyban akadályozta, hogy rengeteg technikai hiba tarkította a meccset. A felek semmiféle kockázatot nem vállaltak, így jószerivel teljesen eseménytelenül teltek a percek, amit az mutat a legjobban, hogy a hatodik után a 74. percben volt legközelebb kaput eltaláló lövés, de az sem tette igazán próbára Ogyincovot. A négyperces hosszabbításban több futballt láthatott a publikum, mint az előtte lévő kilencven percben, ugyanis mindkét gárdának több lehetősége is volt a győztes gól megszerzésére, azonban a lehetőségek kimaradtak, így maradt az igazságos pontosztozkodás. A lila-fehérek pontszerzésükkel matematikailag is bebiztosították élvonalbeli tagságukat, a kieső helyen álló Kisvárda immár csak az Újpestet előzheti meg.

Debreceni VSC-Újpest FC 1-0 (0-0)

A házigazda kezdte jobban a találkozót. Dzsudzsák Balázsék igyekeztek gyorsan járatni a labdát és átjátszani a vendégek védelmét és több ígéretes lehetőségig, kapura lövésig is eljutottak, igazán nagy ziccert nem alakítottak ki. A Debrecen az első félidőben szinte végig nagy fölényben játszott, sőt, gólt is szerzett, ám azt les miatt később a VAR érvénytelenítette. A második játékrész rémálomszerűen indult a lila-fehérek szempontjából, Tamás Krisztián ugyanis az újpesti alapvonal közelében messziről csúszva vádlin talpalta Szuhodovszkit, amiért Berke Balázs előbb sárga lapot adott neki, de a VAR-vizsgálat után pirosra változtatta. A kiállítás után az addig is fölényben játszó házigazda egykapuzni kezdett, az Újpest pillanatokra tudta csak megtartani a labdát, viszont hősiesen és többnyire kiválóan védekezett, így a hazaiak csupán néhány nagy helyzetig jutottak el, azoknál pedig Banai nagyokat védett. A debreceni nyomás aztán a 88. percben érett góllá, azt követően pedig az Újpest hiába tett meg mindent az egyenlítésért, nem járt sikerrel.  A 11. helyen álló újpestiek sorozatban elszenvedett negyedik vereségük után ebben a fordulóban még nem nyugodhatnak meg, mert a bennmaradásuk akkor sem válik biztossá, ha az utolsó előtti Kisvárda vasárnap kikap a Fehérvártól. Az ötödik Debrecen egy pontra zárkózott fel a Puskás Akadémiára és négyre a harmadik Fehérvár mögé.      

OTP Bank Liga NB I. 30. forduló

Sorsolás
2024. 04. 26. 20:00
ZTE Aréna
2024. 04. 27. 14:30
Paksi FC Stadion
2024. 04. 27. 17:00
DVTK Stadion
2024. 04. 27. 19:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 04. 28. 15:15
Kisvárdai Várkerti Stadion
2024. 04. 28. 17:45
Új Hidegkuti Nándor Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Újabb rekordokat dönthet a Ferencváros
Bajnokságok / Kupák
Merkantil Bank Liga: Bajnok a Nyíregyháza

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS