Felcsúton kapott ki először a Fradi, bajban a DVTK és a Haladás

2018. október. 20., 19:05   |    

Felcsúton kapott ki először a Fradi, bajban a DVTK és a Haladás

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a Kisvárda, a DVTK és a Haladás sem tudott pontot szerezni otthon.

Szombathelyi Haladás-MOL Vidi FC 0-2 (0-0)
Gólszerzők: M. Scepovic (61.), Pátkai (69.)
Szombathelyi Haladás: Király - Habovda, Benes, Tamás L., Bosnjak - Rácz B., Jancsó (Dausvili, 59.), Jagodics M., Németh Má. (Ofosu, 64.) - Bamgboye (Gaál B., 71.), Priskin
MOL Vidi FC: Kovácsik - Fiola, Juhász (B. Nikolov, 78.), Vinícius, Tamás K. (Stopira, 71.) - Nego, Hadzic, Pátkai - Kovács I. - Hodzic, M. Scepovic (Huszti, 74.)

A kezdés előtt Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója és Vörös Csaba technikai vezető köszöntötte Halmosi Pétert, aki a legutóbbi fordulóban a 300. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. A 35-szörös válogatott szélső ugyanakkor ezen a találkozón nem jutott szóhoz. Az erőviszonyoknak megfelelően a fehérváriak irányították az összecsapást, mégis a Haladás járt közelebb a vezetéshez, de az első félidő végén és a második elején is kimaradt egy hazai ziccer. Ez meg is bosszulta magát, mivel nem sokkal később előnybe kerültek a vendégek, Marko Scepovic góljában a nagyot hibázó Király Gábor is benne volt. Mindössze nyolc perccel később eldöntötte az összecsapást a Vidi, Pátkai Máté gyönyörűen tekert a jobb felső sarokba. Innentől kezdve a hátralévő bő húsz percben nem történt érdemi esemény, a Haladás jelenlegi formájában nem jelenthetett komoly veszélyt a címvédőre a hajrában.

Diósgyőri VTK-Újpest FC 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Márkvárt (58.), illetve Beridze (75., 89.)
Diósgyőr: Antal - Sesztakov, Brkovic, Karan, Tamás M. (Hasani, 92.) - Márkvárt, Tóth B., Tajti (Mazalovic, 72.), Juhar - Mihajlovic (Vernes, 62.), Bacsa
Újpest: Pajovic - Balázs B., Ristevski, Bojovic, Burekovic - Sankovic, Onovo - Nwobodo, Zsótér (Lukács, 66.), Beridze (Mohl, 92.) - Novothny (Pauljevic, 85.)

A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést, többnyire a Diósgyőr térfelén folyt a játék, a hazaiak szórványos - és jobbára veszélytelen - ellentámadásokkal próbálkoztak. Az idő előrehaladtával nem változott a játék képe, de Juhar hajrában lőtt kapufáját leszámítva nagy helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A szünet után nem sokkal, egy remekül kijátszott támadás végén vezetéshez jutott a DVTK, amely a folytatásban is inkább kontrákkal próbálkozott, de ezek kivitelezésébe rendre hiba csúszott. A labdát továbbra is többet birtokló Újpest játékából ugyan hiányzott az átütőerő, egy védelmi hibát kihasználva azonban sikerült egyenlítenie. Egyik fél sem elégedett meg a döntetlennel, a hajrában mindkét csapat igyekezett megszerezni a győztes gólt, s ez végül - egy újabb nagy védelmi hibát követően - a vendégeknek jött össze. A hazaiak immár hat meccs óta nyeretlenek, a fővárosiaknak pedig ez volt a szezonbeli első idegenbeli sikerük.

Debreceni VSC-Paksi FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Pávkovics (23.), Bódi (93.), illetve Simon A. (75.)  DVSC: Nagy S. - Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi - Varga K. (Jovanovic, 61.), Haris, Tőzsér, Bódi - Szécsi (Avdijaj, 87.), Könyves (Takács, a szünetben)
Paksi FC: Nagy G. - Kulcsár D., Fejes (Lenzsér, 45.), Gévay, Báló - Papp - Haraszti (Bartha, 68.), Egerszegi, Bertus, Remili - Hanh (Simon A., 72.)     

Helyzetek nélküli első félidőt, többnyire mezőnyjátékot láthatott a Nagyerdei Stadion közönsége. A debreceniek támadójátéka akadozott, a vendégek pedig egyáltalán nem jelentettek veszélyt a hazaiak kapujára. A félidő közepén egy szögletet követően szerzett vezetést a DVSC, a gól azonban nem hozott lényeges változást a játékban. Az elsőnél élvezetesebb, mozgalmasabb második félidőt produkált a két együttes. A Paks támadóbb szellemben játszott, így a fellazuló vendégvédelemmel szemben több lehetősége is adódott a Debrecennek. A paksiak a csereként beállt Simon góljával egyenlítettek, és amikor már úgy tűnt, marad a döntetlen, Bódi a 93. percben szögletből a bal felső sarokba csavarta a labdát, így a Debrecen otthont tartotta a három pontot.

MTK Budapest-Budapest Honvéd 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Bognár I. (84.), illetve Batik (36.)
MTK: Kicsak - Baki (Lencse, 68.), Balogh B., Pintér, Szelin (Katona, a szünetben) - Vass Á. - Gera, Kanta (Farkas II B., 58.), Bognár I., Schäfer - Torghelle
Budapest Honvéd: Gróf - Batik, Kamber, Baráth - Heffler, Hidi, Nagy G. (Holdampf, 73.), Banó-Szabó (Pilík, 61.), Kukoc (Tischler, 79.) - Holender, Danilo

A kispestiek bátor játéka három helyzetet is eredményezett az első tíz percben, majd az MTK is "életjelet adott magáról" néhány távoli lövéssel. Lüktető volt az iram, mindkét kapu előtt adódtak veszélyes szituációk. A félidő közepétől viszont döntően a mezőnyben küzdöttek egymással a csapatok. A 36. percben Batik fejesgóljával megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A hátvéd Heffler szöglete után volt közelről eredményes. A második félidőben az MTK fokozatosan növelte a nyomást a kispestieken, ám helyzeteket csak elvétve tudott kialakítani. A hajrában Holender eldönthette volna a három pont sorsát, Kicsak azonban nagy bravúrral védett a lövése után. A kimaradt helyzet szinte azonnal megbosszulta magát, a 86. percben, egy nagy védelmi hiba után Bognár István egyenlített. A folytatásban mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, de újabb gól már nem esett, így igazságos döntetlen született az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Vári (13.), illetve Molnár G. (66., 79.)
Kisvárda Master Good: Felipe - Melnyik, Ene, Vári, Anderson Pico - Izing, Lucas, Protic - Karaszjuk, Horváth Z., Ilic
Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó - Farkas D., Pillár, Szalai A., Vadnai - Szeles, Mevongou - Cseri (Meszhi, 86.), Molnár G. (Silye, 87.), Vajda S. - Drazic (Koszta, 63.)

A Mezőkövesd lépett fel támadólag az első percekben, szűk negyedóra elteltével mégis az újonc Kisvárda szerzett vezetést egy szögletet követően. A bekapott gól után a vendégek még inkább fokozták a nyomást, de hiába adódtak egyre nagyobb lehetőségek előttük, a befejezések rendre pontatlanok voltak, így a hazaiak vonulhattak előnnyel az öltözőbe. A folytatásban is a Mezőkövesd volt aktívabb, és erőfeszítéseit ekkor már siker koronázta: Molnár előbb egy kiugratást váltott gólra, majd Protic hatalmas hibáját kihasználva ismét betalált. Mivel a hátralévő időben a vendégek stabilan védekeztek, Felipe sorozatos bravúrjai ellenére pont nélkül maradtak a hazaiak. A vendégek - három döntetlen és egy kudarc után - ebben az idényben először gyűjtötték be a három pontot idegenben, egyúttal három forduló óta veretlenek, a Kisvárda viszont sorozatban harmadszor maradt alul.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS