Rekordnevezés a női NB II-ben

2020. július. 03., 16:42   |    

Rekordnevezés a női NB II-ben

Lezárult a női bajnokságok nevezési időszaka, rekordot jelentő 29 együttes jelezte részvételi szándékát a másodosztály küzdelmeiben.

A női labdarúgás fejlesztése kiemelt stratégiai kérdés az MLSZ-nél, amely évek óta jelentős energiát fordít a női labdarúgás bázisának növelésére. Azt, hogy a törekvések eredményesek, és fokozatosan fejlődik itthon a női szakág, az is jelzi, hogy idén 29 csapat jelezte részvételi szándékát a felnőtt nagypályás másodosztályú bajnokságban, ami történelmi rekordnak számít a hazai női futballban. A felnőtt női bajnokságok a tervek szerint augusztus közepén kezdődnek meg.

– Amikor 2013-ban elkezdtük a női futball fejlesztését, tudtuk, hogy az eredmények csak lassan, fokozatosan jönnek majd, ahogy felnőnek a fiatal korosztályok és ahogy változik a labdarúgóközeg gondolkodása a női fociról – mondta az mlsz.hu-nak Török Gábor, az MLSZ elnökségi tagja, a Női Bizottság elnöke. – A szakág egyik régi problémája volt, hogy felnőttek között nagyon kevés egyesület játszott nagypályán, voltak évek, amikor a nemzeti bajnokság két osztályában a húszat is alig érte el a csapatok száma. Ez a mostani adat pontosan ezek miatt örömteli: egyrészt mutatja, hogy lassan már felnőtt szinten is láthatóvá válik a fejlesztés eredménye, másrészt pedig a nyolc első osztályú klubbal együtt végre lesz közel negyven olyan női csapat, amely országos nagypályás bajnokságban versenyez.

A csapatok száma nemcsak felnőtt szinten, hanem az utánpótlásban is fokozatosan nőtt az elmúlt években, és 2019-re elmondhattuk, hogy már nincsenek fehér foltok a térképen a női labdarúgást tekintve, minden régióban működnek női utánpótlásklubok.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS