Telkiben rendezték az idei Esély Fesztivált

2013. június. 26., 12:11   |    

Telkiben rendezték az idei Esély Fesztivált

Második alkalommal rendezték meg az MLSZ Grassroots-programjának kiemelt eseményét, ezúttal Telki volt a helyszín.

A fesztivált Nyilasi Tibor, az MLSZ sportigazgatója nyitotta meg, majd hat fogyatékossági ágban kezdődtek meg a tornák. Különös figyelmet kapott az állami gondoskodásban élők csoportja, hiszen idén elnyerték az UEFA Legjobb Grassroots Projekt címét.

AZ UEFA Study Group Scheme résztvevői - akik szintén Telkiben vendégeskednek - délelőtt folyamán előadások keretében betekintést nyertek a magyarországi Grassroots Szociális programba, délután pedig megtekintették az Esély Fesztivál programjait.

- Az Esély Fesztivál nagy örömünkre ezúttal Telkiben került megrendezésre, az egynapos minitorna lényege a Grassroots-programon belül, hogy amíg a gyerekek év közben különböző labdarúgó foglalkozásokon vesznek részt, tornákat szervezünk számukra, a Fesztiválon egy időben mutatkozhat be valamennyi fogyatékossági ág – mondta Petrika Ibolya a Grassroots szociális program vezetője. - Négy pályán folyamatosan futballoztak a gyerekek, ahol egy-egy pályán ugyanazzal a fogyatékossággal élők mérkőztek meg egymással. Bár a Grassrootsnak nem lényege az eredményesség, az itt lévő gyerekek most mégis kupákért, érmekért küzdöttek meg egymással.

Eredmények:

FODISZ (tanulásban akadályozottak):

1. Budapest
2. Baja
3. Apostag
4. Dunavecse

Gólkirály: Gurbai Attila (Budapest)

MHLSZ (hallássérültek):

1. Pécs
2. Salgótarján
3. Budapest
4. Kecskemét

Gólkirály: Való Ferenc (Pécs)

MSOSZ (középsúlyos értelmi fogyatékosok):

1. Homok
2. Kömlőd
2. Budapest BEAC
4. Győr Staféta

Gólkirály: Tóth Krisztián (Kömlőd)

Gyermekotthon és Oltalom csoport (állami gondoskodásban élők és hajléktalanok):

1. Komádi Gyermekotthon
2. Göncz Lakásotthon
3. Oltalom SE
4. Tiszadob Gyermekotthon

Gólkirály: Horváth János (Göncz)

Gyermekotthonok (állami gondoskodásban élők):

1. Somogyvár Gyermekotthon
2. Velence Gyermekotthon
3. Dunavecse Gyermekotthon
4. SOS Gyermekfalu Kecskemét

Gólkirály: Piukovics István (Somogyvár)

LÁSS (látássérültek):

A LÁSS Budapest és a LÁSS vidék bemutató jellegű labdás elemeket mutatott be.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Újabb rekordokat dönthet a Ferencváros
Bajnokságok / Kupák
Merkantil Bank Liga: Bajnok a Nyíregyháza

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS