Gyermely is OLLÉ-OMV pályát kapott2008. 08. 03.Az OLLÉ-OMV Program keretében vasárnap adták át a gyermelyieknek azt az egyedi, 30x60 méter méretű műfüves létesítményt, amelynek helyén nemrégiben még egy lápos, náddal borított terület volt.Az ünnepséget Sáros György polgármester nyitotta meg. Kisteleki István, az MLSZ elnöke beszédében gratulált a településnek a pályához, s megemlítette, hogy jelenleg húsz további pálya építési munkálatai zajlanak országszerte. A szponzorok képviseletében az OMV részéről a zsámbéki töltőállomás vezetője, Búzás Katalin vett részt, az elnöki köszöntő után pedig Feldmájer Sándor, a Szerencsejáték ZRT. szponzorációs igazgatója emelkedett szóra. Ezután Imrő János, a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára, majd Nagy Imre, a Gyermely-Szomor LE elnöke beszélt a megjelentekhez. A szalagátvágást követően - Mészöly Kálmán kezdőrúgása után - a Gyermely-Szomor LE – IMI SZUSE meccsel hivatalosan is játéktérré vált a pálya. A fiatalok mérkőzését több összecsapás is követte, legtöbben a Gyermely-Szomor LE és az MLSZ-OLLÉ öreg fiúk mérkőzés várták, amelyben többek között pályára lépett Détári Lajos, Ebedli Zoltán, Szűcs Mihály és Vincze Ottó is.
|
Európa-bajnoki selejtező
U21, Európa-bajnoki selejtező
NB I, 5. forduló
NB I, 2010/2011
OLLÉ-OMV
MGYLSZ
Shop
Szponzorok, partnerek
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||











