Az A-válogatott stábja
Szövetségi edző:
Aczél Zoltán
1967. március 13-án született, Budapesten.
Az Újpest csapatában mutatkozott
be az élvonalban, 1987-ben. Egy esztendővel később
kölcsönben Siófokra került, ahol három évet töltött
el, 1991 tavaszán pedig a koreai Daewoo Royalsban
szerepelt. Nyáron visszatért Újpestre, majd három
évvel később, 1994-ben Vácra igazolt. Egy esztendővel
ezután Svájcba, a Lausanne-ba ment, majd Pécsre
vezetett az útja. Innen ismét külföldre szerződött,
1996-ban az SV Ried, '97-ben pedig a TSV Hartberg
játékosa volt. 1998-ban visszatért Pécsre, ahonnan
1999-ben a BVSC-be szerződött. Pályafutását a
Dabas játékos-edzőjeként fejezte be 2001-ben.
Kétszer szerepelt a válogatottban, 1990-ben Törökország
ás Anglia ellen lépett pályára.
Edzőként Újpesten kezdett dolgozni, hat éven át
irányította a lila-fehérek korosztályos csapatait.
Élvonalbeli edzőként Rákospalotán debütált, 2006-ban
lett a REAC vezetőedzője, s jelenleg is ő dirigálja
a csapatot. 2008. május 15-től szövetségi edző,
Erwin Koeman segítője.
Szövetségi edző:
Máté Csaba
Szekszárdon született, 1969. október 23-án.
A Szekszárdi Dózsában kezdett
futballozni 1983-ban, s öt esztendőn át a csapat
tagja is maradt. 1988-ban Pécsre szerződött, de
bevonulása után, 1989-ben másfél évig ismét Szekszárdon
játszott, majd 1991 ősze és 1993 között a Tatabánya
labdarúgója volt. Ezután belgiumi légiósévek következtek:
a másodosztályban szereplő Kortrijk (1993-1997),
a harmadik ligás, de a következő nyáron feljutó
Roeselare (1997-2000) és az amatőr Wevelgem (2000-2001).
Hazatérése után a Szekszárdi Utánpótlásnevelő
Football Clubban játszott, s pályafutását 2007
nyarán fejezte be.
Edzősködni is a Szekszárdi UFC-ben kezdett, nyomban
visszatérése után, már 2001-ben. Jelenleg a Szekszárdi
UFC elnöke, s emellett trénerként is dolgozik
az egyesületnél. Ő is 2008. május 15-étől tagja
válogatottunk szakmai stábjának.
Kapusedző:
Petry Zsolt
1966. szeptember 23-án született, Budapesten.
Első csapata az MTK volt, 1985-től
két évig szerepelt a kék-fehér klubban. 1987-ben
a Videoton játékosa lett, 1990-ben pedig a Honvédba
szerződött. Egy évvel ezután a KAA Gent tagja
lett, s négy évig védett a belga csapatban. A
'95-'96-os idényt a török Genclerbirligiben töltötte,
majd Ankarából ismét Belgiumba, ezúttal a Charleroiba
igazolt. Egy évvel később a Feyenoord kapusa lett,
az 1998-1999-es szezont pedig az Eintracht Frankfurtban
töltötte. 1990-ben egy évre visszatért az MTK-ba,
majd 2000-ben a finn Kotkant erősítette. Ismét
Egy évre ismét Magyarország következett: 2001-2002-ben
a Dunaferr játékosa volt, majd az SC Paderborn
07 kapusa lett. 2003 és 2004 között a SV Babelsberg
03 tagja volt, majd visszatért a Paderbornba,
ahol 2004-től kapusedzőként dolgozik.
Petry Zsolt tagja volt az 1984-ben ifi Eb-t nyert
korosztályos magyar válogatottnak. A felnőtt csapatban
1988-ban kapott először lehetőséget, s 1996-ig
38 mérkőzésen őrizte nemzeti együttesünk hálóját.
Szerepelt a Világválogatottban is, 1991-ben Marokkóban
pályára lépett az afrikai kontinens legjobbjai
elleni mérkőzésen.
2004-ben kezdett edzősködni Paderbornban,
s ő is 2008. május 15-én csatlakozott Erwin Koeman
stábjához.
Technikai igazgató:
Szekeres Tamás

Csapatorvos:
Dr. Kator Miklós
Dr. Pánics Gergely


Pszichológus:
Nagy Sándor

Kiropraktor:
Per Nyman Andersen

Fizioterapeuta:
Berta Ferenc

Vezető masszőr:
Eisemann László

Szerelés-felelős:
Ambrus Imre
