Fegyelmi határozatok

Fegyelmi határozatok

2014-03-25 18:07:57

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága március 25-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

A FEB tárgyalás megtartása után Rodenbücher István (MTK) korábbi 3 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.
Rodenbücher esetében a FB nem látta bizonyítottnak az MTK játékosa által képviselt álláspontot, és mivel korábban, a televíziós felvételek alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy történt-e szándékos ütés a részéről, ezért a játékvezetői jelentés alapján, a FB a korábban kiszabott három mérkőzésre szóló eltiltást érvényben tartotta.

A FEB tárgyalás megtartása után Souza Dos Santos Paulo Vinicius (Fehérvár) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását 1 mérkőzésre szóló eltiltásra mérsékelte.

Kabát Péter (Újpest) 2, Vermes Krisztián (Mezőkövesd) 1, Futács Márkó (Diósgyőr) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
A Fegyelmi Bizottság elnöke által elrendelt eljárásban, a mérkőzésről készült felvétel megtekintését és a játékvezetői jelentés kiegészítését figyelembe véve, az FB Kabát Pétert az Újpest FC játékosát két mérkőzésre eltiltotta. Az Újpest FC-Diósgyőr mérkőzés 75. percében Kabát Péter hátulról beletalpalt a diósgyőri Lazar Marjanovics térdhajlatába. A mérkőzés közben a játékvezető nem vette észre a durva szabálytalanságot, ezért nem állította ki Kabát Pétert, de az FB a mérkőzésről készült felvételek alapján és a játékvezető kiegészítő jelentése alapján bizonyítottnak találta, hogy az Újpest játékosa veszélyeztette ellenfele testi épségét, ezért döntött a kétmeccses eltiltás mellett.

A FEB tárgyalás megtartása után az MTK – FTC mérkőzéssel kapcsolatban az FTC-re kiszabott pénzbüntetést 50.000,- Ft-ra mérsékelte.
A Ferencváros az MTK elleni mérkőzés után a klubra kirótt 500 ezer forintos büntetés ellen élt jogorvoslattal, melynek során a FB a korábbi döntését megváltoztatva, 50 ezer forintra mérsékelte a befizetendő büntetést. A Ferencváros vitatta, hogy objektív felelőssége volna a Hungária körúti mérkőzésen a ferencvárosi szektorban helyet foglaló szurkolók magatartásáért. A döntés nem jogerős, mert a Fegyelmi Fellebbviteli Testület elnöke jelezte, hogy az ügyet a fellebbezésre lehetőséget biztosító 15 napos határidőn belül megvizsgálja.

NB II

Szabó Martin (Cevasport) 2 és Besztercei Attila (Tatabánya) 2 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Koronczai Benjamin (Haladás) 1, Tóth Márk (Komló), mert megütötte ellenfelét 3, Kleinheisler László (Fehérvár) 2, Boda József (RKSK) mert megütötte ellenfelét 3, Szabó Gergely (Ebes) 2, Kollár Zsolt (REAC) 1, Kovács Gergő Miklós (DVSC) 2 következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Tóth Szilveszter (Nyírbátor) korábbi 4 mérkőzésre szóló eltiltását 2 mérkőzésre szóló eltiltásra mérsékelte.

Női felnőtt nagypályás bajnokságok és kupák

Molnár Eszter (Femina) 2 soron következő női felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Mörtel Béla vezetőedző (DAC Unió) írásbeli megrovásban részesült.

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Schaffer Ádám (Labdakergető BKSE) 1, Fritz Balázs (MAFC) 1, Murvai Dávid (Méhkerék) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Fehér Zsolt vezetőedző (Dunakeszi) az ellenfél brazil játékosával szemben tanúsított becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartása miatt a sportszakmai tevékenységtől 2014. március 25-től kezdődően négy hónapra szóló eltiltást kapott.

Soós Ferenc szakmai igazgató (Aramis) írásbeli megrovásban részesült.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetések

Kaposvár 30, Dunaújváros 12,5, Körmend 10, Budaörs 10, ZTE 12,5, Gyirmót 12,5 ezer Ft.


A Fegyelmi Bizottság által határozatban kiszabott pénzbüntetésekből befolyt összeg teljes egészében az MLSZ által létrehozott Focisegély Alapítványhoz kerül. Az alapítvány a hazai labdarúgás - szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt - segítségre szoruló és arra érdemes személyeit (elsősorban egykori labdarúgókat) támogatja. Az Alapítványhoz fordulhat minden egykori labdarúgó, vagy közeli hozzátartozója, ismerőse, barátja, aki úgy ítéli meg, hogy az adott korábbi futballista, rossz életkörülményei vagy egészségi állapota miatt anyagi segítségre szorul.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS