Fegyelmi határozatok

Fellebbviteli határozatok

2013-10-04 16:41:18

Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága (FVB) október 4-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

Az FVB tárgyalta a Ferencváros fellebbezését a Ferencváros–Újpest bajnoki mérkőzésen történt események után hozott elsőfokú fegyelmi döntéssel kapcsolatban. Emlékezetes, hogy a nevezett mérkőzés alatt a hazai szurkolók nagy mennyiségben használtak, és dobáltak be a pályára pirotechnikai eszközöket, megbotránkoztató, sértő rigmusokat skandáltak, valamint a mérkőzés közben és után is beléptek a pálya területére – áttörve a biztonsági korláton –, ezért a Fegyelmi Bizottság a mérkőzést követően 2 millió forintos pénzbüntetést és szektorbezárást szabott ki a szervező Ferencvárosra.

A Ferencváros fellebbviteli beadványában kérte a szektorbezárás mellőzését, törlését, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a Ferencváros a mérkőzést követően a széles nyilvánosság előtt kijelentette, mindent elkövet a rendbontók azonosítása és felelősségre vonása érdekében. Az FVB a másodfokú döntés meghozatalakor figyelembe vette azt a tényt, hogy a klub – amennyiben e vállalásának eleget tesz – egyértelmű példáját adja annak, hogy felelőssége és rendezői kötelezettségei tudatában van.

Az FVB az első fokon eljáró FEB-hez hasonlóan enyhítő körülménynek tekinti bármely érintett klub ilyen irányú erőfeszítéseit. A jelen esetben az FVB döntése szerint a pénzbüntetés és a szektorbezárás szankciója is hatályban marad, ám ez utóbbi végrehajtását a testület 2014. január 4-ig felfüggesztette azzal, hogy a klubnak e határidőig kell igazolnia a szövetség felé, hogy a sajtóban megjelent és a fellebbezési beadványában szereplő vállalásának megfelelően járt el. Ez tehát a gyakorlatban azt jelenti, a klubnak tételesen, írásban kell lépéseiről számot adnia ahhoz, hogy a szankció törlésére vonatkozó kérelme kedvező elbírálásban részesülhessen.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a szurkolók, illetve futballisták, játékvezetők és edzők a mérkőzéseken (legyenek amatőr, vagy a legnagyobb érdeklődést kiváltó professzionális meccsek) biztonságos és kulturált körülmények között vehessenek részt. Ebben a folyamatban a jövőben is számít a klubok felelős előkészítő munkájára (jegyértékesítés, szurkolókkal való kapcsolattartás, szurkolói szolgáltatások folyamatos bővítése), magas színvonalú rendezői tevékenységére, és szükség esetén a hatóságokkal történő gyors együttműködésre.

Egy klub utólagos intézkedései enyhítő körülménynek tekintendők, de – rendezői hiányosság esetén – nem mentesítik a szervező klubot a fegyelmi eljárás alól, hiszen az óvintézkedések helyes végrehajtása esetén nem törtéhet meg súlyos, a futballpályára nem való rendbontás. A szövetség egyértelműsíti azt is, hogy a jövőben hasonló súlyú, komoly rendbontás esetén az arányosság és a fokozatosság elvét alkalmazva, az eddiginél is szigorúbb szankciókat alkalmazhat azon klubokkal szemben, amelyek nem teremtik meg a meccseken a kulturált szórakozás alapvető feltételeit.


Az FVB tanácsülés keretében tárgyalta Damásdi Alex labdarúgó jogi képviselője által az MLSZ Igazolási és Vitarendezési Bizottság (IVB) határozata ellen benyújtott fellebbezést. Az FVB az IVB I. fokú határozatát helybenhagyta.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS