Fegyelmi határozatok

Január 31-i fegyelmi határozatok

2017-01-31 15:27:46

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 31-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

Barátságos, felkészülési mérkőzések

Haraszkó Sándor (Csepel), mert túlzott mértékű erőbevetéssel megrúgta ellenfelét, akinek súlyos sérülést (lábszártörés) okozott, 2017. január 31. napjától kezdődően a mérkőzésen való részvételtől 4 hónapra szóló eltiltást kapott.

Bori Gábor (Gyirmót) 1 soron következő barátságos, felkészülési mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női és férfi felnőtt futsal bajnokságok és kupák

Berkes László (Energia) 1, Jenei Ottó (Rubeola) 1, Gál Ferenc (Kazincbarcika), mert torkon könyökölte ellenfelét 3, Érsek Róbert (Rubeola), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Tövisháti Tamás (Városgazda) 1, Pankotai István (Csenger) 1, Bodó Richárd (Csenger) 1, Cseri Márk Antal (Tolna VFC) 1, Jász Dominik (Barátok Győri FC) 1, Kocsi Henrik (Levegő-Energia) 1, Bun Roland (DEAC), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott 2, Gyurján Zsolt (Gyömrő), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 4 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Molnár Tamás vezetőedző (Gyömrő), mert sorozatos reklamálásért a kispadról elküldték, majd a játékvezető működésére negatív kijelentést tett, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2, Szilágyi Sándor vezetőedző (Csenger) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Az FT a Score-Goal – Rubeola mérkőzéssel kapcsolatban a Score-Goal sportszervezetet a rend nem megfelelő biztosításáért írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS