Fegyelmi határozatok

Május 27-i határozatok

2014-05-27 16:41:03

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) május 27-én az alábbi határozatokat hozta.

NB I

Erdélyi Miklós kapusedző (DVSC) a kispadtól és az öltözőtől 1 soron következő NB I-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Magyar Kupa

Kádár Tamás (Diósgyőr), 4 soron következő Magyar Kupa országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Kádár Tamást két sárga lap után kiállították az Újpest elleni kupadöntőn, majd a labdarúgó a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt. Kádár Tamást a bajnoki évben már harmadik alkalommal állították ki. A labdarúgó szabályszegésére a Fegyelmi Szabályzat 82. § (2) bekezdés a) pontja szerint minimálisan 3 mérkőzéstől való eltiltás a büntetés.

Ligakupa

A Fegyelmi Bizottság Lobo Mendonca Jorge Alberto sportszakembert (Videoton FC) sportemberhez nem méltó magatartásáért 300 ezer forint pénzbüntetésre kötelezte.
A DVTK-Videoton FC Ligakupa-döntő 87. percében a Videoton FC edzője a vele sportszerűtlenül viselkedő, mutogató Tomiszlav Szivics diósgyőri vezetőedző felé futott, vele dulakodni kezdett a pálya szélén, a feleket a rendezők választották szét. A FEB a játékvezetői ellenőri jelentés alapján indított eljárást, és a jelentés figyelembevételével, valamint az esetről készülő videófelvételek megtekintése után szabta ki a büntetést.

NB II

Jagodics Márk (Ajka) 1, Almási László (Tatabánya), mint visszaeső, mert a játékvezető működésére sportszerűtlen megjegyzést tett és a bajnokságban harmadszor állították ki 3 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Tóth András edző (Vasas) korábbi 200.000 Ft-os pénzbüntetését hatályában változatlanul fenntartotta.

NB III

Krupár Zsolt (Csepel) 2, Domanyik Szilárd (Mosonmagyaróvár), mint visszaeső, mert durván rácsúszott ellenfele lábára, aki ápolás után folytatni tudta a játékot 3, Bozsó Antal (BKV) 2, Dévai Csaba (Dabas) 1, Huszár Gergő (Orosháza) 1, Besenczi István (Bölcske), mint visszaeső, mert sípcsonton rúgta ellenfelét 3, Faller András (Baja) 1, Markovic Slobodan (Szeged 2011) 1, Szűcs Ádám (Putnok), mint visszaeső, mert a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt és harmadszor állították ki 4 és Kinyik Ákos (Létavértes) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Borbély Péter vezetőedző (Kazincbarcika) és Nagy Gábor vezetőedző (Hatvan) a kispadtól és az öltözőtől 1-1 soron következő NB III-as bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női és férfi futsalbajnokságok és kupák

Simon Péter (Asterix) 1, Horváth Bence (Rubeola) 2, Máthé András (MAFC), mert a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezéseket használt 3, Styevkó Gábor (Vác) 1, Molnár Péter (Déli Dupont), mint visszaeső, mert az ellenfél játékosára sértő kifejezéseket használt és harmadszor állították ki az idényben 3, Szabó Krisztina (Dunakeszi), mert a játékvezető két sárga lapos figyelmeztetés után kiállította, a kiállítás után a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt 4, Ősz Csenge (Dunakeszi) 1, Lukács Levente (Cső-Montage) 1, Tihanyi Csaba (MVFC) 1 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Burzi Attila edző (Vác) folyamatos reklamálását követően piros lapot kapott, majd a pályáról való elküldést követően vonakodva hagyta el a játékteret, ezért a kispadtól és az öltözőtől 2 soron következő NB II-es férfi futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a Déli Dupont - Méhkerék mérkőzéssel kapcsolatban, mivel az elektronikus jegyzőkönyv használatára vonatkozó előírásokat megsértették, a Déli Dupont írásbeli figyelmeztetésben részesült.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetések

Diósgyőr 36, Dorog 4, BKV 16, Orosháza 12, Putnok 12 ezer Ft.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS