Fegyelmi határozatok

Május 8-i határozat

2014-05-08 14:38:52

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) május 8-i ülésén az alábbi határozatot hozta.

NB I

A Fegyelmi Bizottság elnöke által kijelölt Fegyelmi Tanács (FT) a 2014. május 6-án meghozott, Mateo Pavlovics (Ferencváros) két meccsre szóló eltiltásáról szóló határozatot hatályában változatlanul fenntartotta.

Az FT a mérkőzésről készült játékvezetői jelentés és az eljárás alá vont labdarúgó írásbeli kérelme, valamint tárgyaláson történt meghallgatása és a mérkőzésről készült DVD-felvétel kapcsolódó részének megtekintése alapján megállapította, hogy Mateo Pavlovics a terhére rótt fegyelmi vétséget elkövette. Az FT kiemelte, hogy az esetről készült DVD-felvétel - a labdarúgó elmondásával szemben - a játékvezetői jelentésben foglaltakat támasztja alá, így a fegyelmi vétség elkövetését az FT aggálytalanul megállapíthatónak tartotta.

Magyar Kupa

Torghelle Sándor (MTK) 2, Vass Ádám (MTK) 2, Verpecz István (DVSC) 2 soron következő Magyar Kupa országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Torghelle Sándor a labda megjátszásának esélye nélkül veszélyeztette ellenfele testi épségét, stopli használatával, nyújtott lábbal rátaposott ellenfele bokájára, ezért a játékvezető kiállította. A FEB a Fegyelmi Szabályzat 74 § (2) alapján szabott ki rá két mérkőzésre szóló eltiltást. Vass Ádám a játékvezető személyére sportszerűtlen megjegyzést tett, ezért a Fegyelmi Szabályzat 82 § (1) alapján kapott kétmeccses eltiltást, míg Verpecz István nyilvánvaló gólhelyzetben lévő ellenfelét buktatta, és a Fegyelmi Szabályzat 75 § (2) alapján kapott kétmérkőzéses eltiltást.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS