Fegyelmi határozatok

November 26-i fegyelmi határozatok

2019-11-26 17:14:45

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága november 26-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB III

A FEB az Ózdi Kohász Sport Club NB III-as férfi felnőtt nagypályás bajnokságban és a kötelezően szerepeltetett utánpótlás korosztályú bajnokságokban résztvevő csapatait a bajnokságból kizárta, mivel a sportszervezet a bajnokság nevezési és részvételi feltételeként előírt köztartozás-mentességét hivatalos igazolások eredeti példányainak benyújtásával igazolni nem tudta, továbbá  a Bozsik programban való részvételi, versenyeztetési kötelezettségének nem tett eleget.

Csiki Norbert Ferenc (Eger) 1, Pisont Patrick (Honvéd) 3, Benke Bálint (Balatonlelle) 2, Hanzl Máté (Pápa) 2, Kónya Benjámin (Érd) 4, Tóth Ákos Károly (Dunaújváros) 5  soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női nagypályás  bajnokságok és kupák

Samu Anna (FTC) 1 soron következő női  felnőtt nagypályás  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tóth Ferenc edző (Pápa) mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB II női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Privigyei Ádám (UTE) 2, Rusvai György (Hidegkút) 2 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Somogyi Gábor Attila vezetőedző (Hidegkút) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II-es, Machalek Attila technikai vezetőn (FTC), mert a játékvezető ítélete ellen több alkalommal is sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 4 soron következő NB I-es férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás

Sziklási Gergely (Mosonmagyaróvár) és Miklósvári János (BKV) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés

Fehérvár 30, Siófok 12,5, Diósgyőr (NB III)  12, Kecskemét 10, Dabas 10, Fehérvár (NB III) 12 és  BKV 12 ezer forint.  

 

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS