Fegyelmi határozatok

Október 8-i fegyelmi határozatok

2019-10-08 17:54:34

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 8-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

A FEB tárgyalás megtartása után Böde Dániel (Paks) korábbi 3 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta. 
 
Bolla Bendegúz Bence (ZTE), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a kiállítás után a játékteret és környezetét nem megfelelő módon hagyta el 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. 

NB III

Hajba Tamás (Komárom), mert amikor a labda játékon kívül volt visszarántotta ellenfelét 2 és  Pleszkán Tibor (Balatonlelle), mert arcon ütötte ellenfelét 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre   szóló eltiltást kapott. 
 
Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Váradi Patrik István (ELTE) 1, Szűcs Ádám (Újpest Futsal) 1 és Kajáry Dominik Zsolt (Haladás) mert két sárga lap után kiállították, majd a játékvezető működésére negatív kijelentést tett 2  soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. 
 
Németh Gábor edző (Veszprém), a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől  1 soron következő NB I férfi  felnőtt futsal  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. 
 
Két sárga lapos figyelmeztetés utáni,  határozat nélküli eltiltás

Zsolnai Richárd Tibor (Diósgyőr), Ludánszki Bence (Tiszakécske) és Devecseri Szilárd (ZTE) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki  mérkőzésre szóló eltiltás.

Mezei Dávid (MVFC) és Huszty Dániel (Pécsi EAC)  1-1 soron következő férfi felnőtt futsal  bajnoki  mérkőzésre szóló eltiltás.
 
Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés

Paks 36, Kisvárda 30, DVSC 30, Dabas 10 és  Komárom 14  ezer forint.   

 

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS