60 éves Disztl Péter

Baján született, 1960. március 30-én, 1974-ben került a Bajai SK serdülőitől a Videotonba. „Odalenn délen, a Bajai Építőkben védett a számomra legkedvesebb kapus, akinek minden meccsén ott voltam kiskoromtól kezdve. Az édesapámról van szó. Ő 1972-ben gondolt egyet és levitt az edzésre. Ott is maradtam. Ma viszont ő jön át az Alföldről a Dunántúlra kocsival, ha a Videoton játszik, s én védem a fakó kapuját. (…) Öt éve az UEFA-keretekből összeállított B- és C-csapat játszott edzőmeccset Pesten. Sikerült kifognom egy tizenegyest – emlékszem, balra rúgták… –, s mindezt történetesen Rákosi Gyulán kívül Lantos tanár úr, a mostani mesterem is látta. Egy rövid beszélgetés s családdal, apám rám bízta a dolgot, én pedig lélekszakadva csomagoltam, nehogy lekéssem a szerencsémet. Remek kis társaság gyűlt össze akkor az ifi I-ben, s azután, mikor a nagyok keretébe is meghívást kaptam, örömömben csaknem kiszaladtam a világból” – mesélte egy, a Labdarúgás 1978 januári számában megjelent interjúban.

Az 1977–1978-as bajnokságban hét percet védett az NB I-ben a Kaposvár ellen. Ez alatt a röpke idő alatt beszedett két gólt, és a 4-1-ből 4-3 lett. „Bizony, nem a legjobb bemutatkozás volt (…) Még szerencse, hogy nyertünk, és szerintem a srácok csak udvariasságból mondták: »Nem baj, megy majd jobban is!« Ez a 420 másodperc életem eddigi nagy élménye…” – emlékezett vissza később. Talán még soha nem mondták neki: Lev Jasin is egy hajdanán számára nagyon balszerencsés meccsen mutatkozott be, mégis a futballvilág egyetlen aranylabdás kapusa lett.

A Videoton sokat köszönhetett Disztl Péternek már a Manchester United elleni első UEFA-kupa-negyeddöntőn is:

Petya 244 bajnoki találkozón őrizte a Vidi kapuját, legnagyobb sikere nyilvánvalóan az 1984–1985-ös UEFA-kupa-menetelés. Akadt több nagyszerű védése akciók végén is, de talán a legemlékezetesebb a Manchester United elleni tizenegyes-párbajban bemutatott védése, meg persze a Real Madrid ellen, a Bernabéuban kifogott büntető. A székesfehérvári klub tagjaként egyébként Magyar Népköztársasági Kupa-döntős (1981–1982) és kétszer bajnoki bronzérmes (1983–1984, 1984–1985) is volt.

1987-ben átigazolt a Bp. Honvédhoz, amellyel két magyar bajnoki címet (1987–1988, 1988–1989), Magyar Népköztársasági Kupa-győzelmet (1988–1989) szerzett, volt újra MNK-döntős (1987–1988, 1989–1990) is.
Pályafutásának további klubjai a FC Rot-Weiss Erfurt (1990–1991), a VfB Leipzig (1991–1992), a Stahl Brandenburg (1992), a Selangor (1992–1993), a BVSC-Dreher (1993–1994), a Veszprém LC (1994), a Rába ETO FC (1995), az akkor éppen Parmalat FC-nek nevezett Vidi 1995–1996), a Keszthelyi Haladás (1996) és a Pécsi MFC 1996–1997 tavasz) voltak.

A Manchester United elleni visszavágó végén Disztl Péter az utolsó angol tizenegyes kivédésével koronázta meg remek teljesítményét:

A nagyválogatottban 1984. május 23-án mutatkozhatott be. Szerencsés napja volt, hiszen a számára oly kedves Sóstói Stadionban eshetett át a tűzkeresztségen, ráadásul a hálója is érintetlen maradt (Magyarország–Norvégia 0-0). Mi több, öccsével, Lászlóval együtt debütált. Harminchétszeres válogatottnak vallhatja magát, utoljára 1989. november 15-én szerepelt a nemzeti tizenegyben. (4-0-ra kikaptunk Sevillában a spanyoloktól.) Mindmáig ő az utolsó magyar kapus, aki felnőtt labdarúgó-világbajnokságon védhette a válogatott kapuját, 1986-ban Mexikóban.

Visszavonulása óta több helyen is kapusedzőként dolgozott, egy ideig, Lothar Mattháus kapitányi korszakában, a magyar válogatott kapusedzője is volt.

Az UEFA-kupa-döntő visszavágóján Disztl Péter a Bernabeuban is kivédett egy büntetőt: