A bajnokok ellen nagyon megy a Puskás Akadémiának

2018. október. 19., 12:15   |    

A bajnokok ellen nagyon megy a Puskás Akadémiának

Szombaton hat mérkőzést játszanak az OTP Bank Ligában, ezzel a játéknappal zárul – a MOL Vidi és az Újpest még a nyár végén elhalasztott találkozója kivételével – a bajnokság első harmada.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Kisvárda, 17.00)

A kisvárdaiak a legutóbbi két játéknapon nem szereztek pontot, sőt a szezon elejét idézve hét gólt kaptak, ám Dajka László irányításával továbbra is veretlenek pályaválasztóként. Kisvárdán eddig csupán három élvonalbeli bajnoki játszottak, még a korábbi válogatott középcsatár érkezése előtt kikaptak a Ferencvárostól, majd döntetlent játszottak a Diósgyőrrel, s nyertek a Haladás ellen. A Mezőkövesd nagyon jól áll, a legutóbbi öt meccséből csak a MOL Vidi ellenit veszítette el, a mezőny első felébe tartozik az aktuális tabella alapján. Idegenben négyből háromszor döntetlent játszott, május 19. óta nyeretlen.

SZOMBATHELYI HALADÁS–MOL VIDI FC
(Szombathely, 17.00)

Horváth Ferenc, amióta távozott a Videotontól, a Balmazújváros élén lepte már meg egykori klubját, az előző idényben kétszer döntetlent játszott, márciusban pedig csak 1-0-ra kapott ki. A Haladás az utolsó helyen áll, augusztus 11. óta csupán egy pontot szerzett. A Puskás Akadémia elleni győzelem óta a hazai mérlege is romlott, az MTK-tól és a Pakstól is kikapott 2-1-re. Az Európa Liga főtábláján szereplő, csütörtökön majd Szalonikiben a PAOK ellen pályára lépő MOL Vidi Londonból hazatérve meglepő vereséget szenvedett a legutóbbi fordulóban az MTK-tól. Idegenben a négy eddigi meccséből kettőt megnyert, a Ferencvárossal döntetlent játszott, a Puskás Akadémiától kikapott.

MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD
(Hidegkuti Nándor Stadion, 17.00)

A Bp. Honvéd aktuális albérletébe megy most vendégségbe. Az MTK a legutóbbi fordulóban kiütötte a MOL Vidit, ugyanakkor a hazai mérlege nem túl jó, a négy eddigi meccséből kizárólag a Diósgyőr ellenit tudta megnyerni. A kispestiek legutóbb nyertek, egyébként az MTK-hoz hasonlóan, három nyeretlen találkozó után. Két ponttal vezetnek a kék-fehérek előtt, így pontot kell szerezniük ahhoz, hogy ne legyen helycsere. Vendégként a legutóbbi három mérkőzésükön csupán egy gólt szereztek, sőt augusztus 25. óta minden helyszínt figyelembe véve egyetlen gólt értek el a bajnokságban.

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC
(Diósgyőr, 17.00)

A legutóbbi szezonban az Újpest, a 2016–2017-esben a Diósgyőr maradt veretlen ebben a párharcban. 2012 és 2016 között jellemzően a pályaválasztó megnyerte a maga mérkőzését (kettő kivételével). A DVTK az utolsó előtti helyen áll, a legutóbbi három fordulóban nem szerzett pontot. Pályaválasztóként legutóbb kikapott a MOL Viditől, ez volt az első veresége otthon a Mezőkövesd elleni, tavaszi pályaavató óta. A teljes mezőnyből a legkevesebb gólt szerezte eddig 2018 őszén. Az Újpest a nyolcadik helyen áll, de ugyanannyi pontot veszített, mint a negyedik Paks. Vendégként legutóbb kikapott a Ferencvárostól a Groupama Arénában, de jellemzően a döntetlenek csapata: március 10. óta kilenc idegenbeli meccséből haton „Ikszelt”. Azóta nyerni csak Mezőkövesden tudott.

DEBRECENI VSC–PAKSI FC
(Debrecen, 17.00)

A Loki a legutóbbi két fordulóban négy pontot szerzett, ez nem rossz, ugyanakkor augusztus 4. óta csupán a Kisvárda ellen nyert, ez már kevésbé dicséretes. Pályaválasztóként április 28. óta veretlen, azóta háromszor nyert, négyszer döntetlent játszott. A Paks ellen a legutóbbi négy évben csak egy vereséget szenvedett, de azt pályaválasztóként, tavaly márciusban. Érdekes, hogy a két csapat legutóbbi négy egymás elleni meccséből csak egy végződött döntetlenre, a további hármon pedig a győztes mindig legalább három gólt szerzett. Csertői Aurél együttese a legutóbbi öt fordulóban 13 pontot szerzett, ennek alapján a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt a legjobb formában lévőnek számított.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Felcsút, 19.30)

A Ferencváros magabiztosan vezeti a tabellát, még veretlen az idényben, az idegenbeli mérkőzéseit kivétel nélkül megnyerte eddig a bajnoki idényben, a legutóbbi hármat ráadásul kapott gól nélkül. Ugyanakkor a legutóbbi három alkalommal, amikor a Puskás Akadémia vendége volt, nem tudott nyerni a rendes játékidőben. A felcsúti együttes legyőzte a MOL Vidit, majd a Honvédot, összesen ez a két győzelme van az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében. Megverte a 2018-as és a 2017-es bajnokot, s most a 2016-ost fogadja.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS