A BATE ellen kezdi meg EL-szereplését a MOL Vidi

2018. szeptember. 20., 10:19   |    

A BATE ellen kezdi meg EL-szereplését a MOL Vidi

Harmadszor szerepel magyar csapat az Európa-liga főtábláján, a Vidi 2012 után másodszor került be a csoportkörbe a sorozatban.

2010-ben a Debrecen, 2012-ben a Videoton FC járta meg az Európa Liga főtábláját, a Vidi hat éve a továbbjutástól sem állt messze, hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Sportingot, majd 2-1-re a Baselt, így hat ponttal a harmadik helyen zárt. A fehérváriak ezúttal az angol Chelsea, a görög PAOK és a fehérorosz BATE Boriszov mellett küzdenek majd a pontokért, az első fordulóban a boriszoviak látogatnak a Groupama Arénába, a Vidi hazai EL-meccseinek helyszínére.

A BATE Boriszov ellen a Vidi 2015-ben már játszott a nemzetközi kupaporondon. A fehéroroszok – akik 2012-ben és 2014-ben is kiejtették a Debrecent is – 1-1, 1-0-val jutottak tovább. A BATE tavaly is szerepelt az Európa-liga csoportkörében, s bár legyőzte az 1. FC Köln csapatát, s kétszer is döntetlent játszott a Crvena zvezdával, három súlyos vereséget is szenvedett.

Egyet a kölni „visszavágón” (2-5), kettőt pedig a londoni Arsenal ellen (2-4, 0-6). A mostani sorozatban a finn Helsingin JK (0-0, 2-1) és az azeri qarabag FC (1-0, 1-1) kiejtése után a PSV Eindhovennel szemben vérzett el (2-3, 0-3) a BL-selejtezőben. Az első számú játékosa még mindig a már a 38. évében járó Aljakszandr Hleb, az egykori Arsenal-, Stuttgart- és Barcelona-sztár játszott a PSV ellen is.

A csapat edzője Alekszej Baga, aki mindössze három hónappal idősebb Hlebnél. Baga öccse, Dmitrij a csapat egyik középpályása. A BATE négy szerb Nemanja Milunovics, Alekszandar Filipovics, Szlobodan Szimovics és Nikola Vasziljevics, a légióskontingenst erősíti még a finn válogatott Jasse Tuominen és a montenegrói Mirko Ivanics. Utóbbi néhány hónapon keresztül Marko Nikolics játékosa is volt a Vojvodinában.

Fotó: molvidi.hu

– Néhány döntetlennel talán felhívnánk magunkra a közvélemény figyelmét, de összességében sokra nem mennénk vele a továbbjutás szempontjából – nyilatkozta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője. – Nekünk céljaink vannak most és hosszútávon is, nem azért jöttünk, hogy szórakozzunk, hanem hogy eredményeket érjünk el. Egy folyamat közepén járunk, nem annak a végénél. Nem szerencsével jutottunk ide, be akarjuk bizonyítani, hogy igenis képviseljük azt a minőséget, ami ahhoz kell, hogy olyan csapatok ellen felvegyük a versenyt, mint a BATE. A fehéroroszoknak számos válogatott játékosuk van, mind-mind tapasztalt labdarúgók, Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-múlttal a hátuk mögött. Ők a favoritok - már csak a koefficienst tekintve is -, borítanunk kell a papírformát a céljaink eléréséhez. 

A Vidi-BATE mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatók a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A stadion kapui kezdés előtt két órával, 16:55-kor nyitnak. A szurkolók a Groupama Aréna 1-es és 2-es pénztárai a meccs napján 10 órától vannak nyitva. 16:55-től további négy pénztárban (3-as és 4-es pénztárak, valamint az Üllői út mentén található, különálló szürke épület sarkán lévő, nem sorszámozott két pénztárablakban) lehet belépőjegyet vásárolni. 

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS