A Békéscsaba az első, a Vidi a második félidő csapata

2015. november. 02., 10:32   |    

A Békéscsaba az első, a Vidi a második félidő csapata

A Puskás Akadémia októberben három bajnoki mérkőzést is elveszített úgy, hogy mindegyiken két gólt szerzett. A Vidi a második félidők csapata. Ha csak az első 45 percekben elért eredmények alapján állítanánk össze a tabellát, a fehérváriak az utolsó helyen állnának! Ha viszont csak az első félidők eredményeit számolva hatodik helyen állna a Békéscsaba a tabellán!

PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 4-2 (1-1)
Gólszerzők: Papp K. (23., 67.), Bacelic-Grgic (84., öngól), Hahn (91.), illetve Márkvárt (28.), Tischler (80.)

– Csertői Aurél együttese sorozatban a negyedik győzelmét aratta a bajnokságban.
– A zöld-fehéreknek ilyen jó sorozata 2014 áprilisa-májusa óta nem volt.
– Papp Kristóf a mostani szezonban mutatkozott be az élvonalban, a legutóbbi két bajnoki meccsén három gólt szerzett.
– A Paks a legutóbbi két fordulóban hét gólt szerzett, hasonlóra a 2012–2013-as idény derekán volt legutóbb példa a csapat életében.
– A Puskás Akadémia októberben három bajnoki mérkőzést is elveszített úgy, hogy mindegyiken két gólt szerzett. Igaz, a csapat 14 gólt kapott a legutóbbi hat fordulóban.
– Márkvárt Dávid a második, Tischler Patrik az első gólját szerezte a mostani bajnoki idényben. Utóbbi, a mostanit megelőzően, május 23-án talált a kapuba OTP Bank Liga-mérkőzésen. Akkor mesternégyest lőtt.
– A felcsútiak április 18-a óta, legutóbbi tíz találkozójukon, nem nyertek idegenben.



DVSC-TEVA–BUDAPEST HONVÉD 0-0

– A csapatok eddig háromszor találkoztak az új debreceni stadionban, immár mindhárom eredménytípus előfordult. Először a vendégek, majd tavaly októberben a házigazdák nyertek.
– A kispestiek három vereség után játszottak döntetlent a bajnokságban.
– Marco Rossi együttese immár négy mérkőzés óta nyeretlen. Ilyen rossz sorozata először volt a mostani idényben.
– A DVSC-Teva a legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén nem kapott ki. Ugyanakkor a legutóbbi öt találkozójából négy döntetlenre végződött.
– Kondás Elemér együttese az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében hét hazai meccset vívott eddig, csak kettőt nyert meg.
– A Loki már 12 pontot veszített a mostani szezonban a Nagyerdei Stadionban.
– A DVSC-Teva a legutóbbi négy hazai bajnokiján csak egy gólt kapott.



FERENCVÁROSI TORNA CLUB–VASAS SPORT CLUB 5-1 (3-0)
Gólszerzők: Šesták (2.), Varga R. (23., 63.), Leandro (26.), Ramírez (81.), illetve Ubiparip (47.)

– A zöld-fehérek tavaly október óta veretlen az OTP Bank Ligában, immár 34 mérkőzésen nem kapott ki. Ilyen hosszú sikersorozatra legutóbb 1968–69-ben volt példa az egyesület történetében. Hosszabbra csupán egyszer, az 1931–32-es idényben (illetve előtte és utána), amikor 36 összecsapást vívott meg vereség nélkül a gárda, s közben 22 győzelemmel, százszázalékos teljesítménnyel bajnoki címet nyert.
– Bajnoki mérkőzésen először szerzett öt gólt a Fradi a Groupama Arénában. A zöld-fehérek legutóbb 2010. november 20-án szereztek öt bajnoki gólt.
– Stanislav Šesták a legutóbbi három bajnoki mérkőzésen kivétel nélkül szerzett gólt.
– Varga Roland 2012. szeptember 28. óta először szerzett két gólt egy bajnoki mérkőzésen.
– Leandro de Almeida a második gólját szerezte hazatérése óta, a második fordulóban, a Diósgyőr ellen lőtt még gólt.
– A szerb Vojo Ubiparip az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában.
– A Vasas sorozatban negyedszer veszített. Ez a legrosszabb szériája a mostani idényben.



VIDEOTON FC–DIÓSGYŐRI VTK 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Sejben (47.), Nego (70.), illetve Grumics (44.)

– A Videoton FC sorozatban az ötödik hazai bajnoki mérkőzését nyerte meg. Ennél jobb futó sorozata csak a Ferencvárosnak van a mezőnyben.
– A bajnokcsapat az első hét fordulóban mindössze hat, a második hét fordulóban pedig 12 pontot szerzett.
– A Vidi a második félidők csapata. Ha csak az első 45 percekben elért eredmények alapján állítanánk össze a tabellát, a fehérváriak az utolsó helyen állnának! A mostani 18-cal szemben csak 11 pontjuk lenne.
– Sejben a második élvonalbeli mérkőzésén, tízperces élvonalbeli karrierrel a háta mögött szerzett gólt.
– Loïc Nego az első bajnoki gólját szerezte székesfehérvári játékosként.
– A Diósgyőri VTK augusztus 15. óta először veszítette el két egymást követő bajnoki mérkőzését.
– Miroszlav Grumics az első forduló óta először talált a kapuba.



MTK BUDAPEST–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS 0-1 (0-0)
Gólszerző: Gaál (75.)

– A Haladás nyolc mérkőzést játszott eddig vendégként az őszi bajnoki idényben, ezeken 15 pontot gyűjtött.
– A csapat (illetve Király Gábor) a nyolc idegenbeli mérkőzéséből ötön nem kapott gólt.
– Mészöly Géza együttese a legutóbbi öt mérkőzésén kivétel nélkül egy gólt szerzett. A 14-ből mindössze egy találkozója akadt, éppen az MTK elleni hazai, amelyen legalább két szerzett gólig jutott.
– Gaál Bálint a legutóbbi két fordulóban kétszer szerzett győztes gólt. A csapat legutóbbi öt bajnokijából hármon ő szerezte a zöld-fehérek egyetlen gólját.
– A Haladás a legutóbbi öt, az MTK elleni idegenbeli bajnokijából négyet megnyert, ráadásul kapott gól nélkül.
– Az MTK először veszített pontokat pályaválasztóként a bajnoki idényben.
– Pályaválasztóként a kék-fehérek május 2. óta először maradtak szerzett gól nélkül, március 14. óta pedig először kaptak ki.



BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–ÚJPEST FC 1-3 (1-0)
Gólszerzők: Punosevac (4.), illetve Diagne (78.), Perovics (86.), Balogh B. (91.)

– Az újpestiek négy nyeretlen mérkőzés után győztek ismét idegenben.
– Nebojsa Vignjevics együttese az OTP Bank Liga 2015-2016-os idényében mindössze négy győzelmet szerzett eddig. A két újoncot verte meg, immár kétszer-kétszer.
– A csapat kétszer szerzett eddig három gólt bajnoki mérkőzésen ősszel, mindkétszer vendégként.
– Diagne az újpestiek legutóbbi öt olyan bajnokiján, amelyen gólt szereztek, kivétel nélkül a kapuba talált. Perovics volt az első újpesti augusztus 29. óta, aki Diagne-on kívül gólt tudott szerezni.
– Döbbenetes adat: csak az első félidők eredményeit számolva hatodik helyen állna a Békéscsaba a tabellán!
– A Békéscsaba a legutóbbi két hazai meccsén előnybe került, aztán az ellenfél egyenlített, majd a hajrában a győzelmet is megszerezte.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Női Kupa: A döntőért harcolnak a csapatok a hétvégén
Bajnokságok / Kupák
NB I: Otthon játszik a Fradi és a MOL Vidi is
Bajnokságok / Kupák
Futsal: Kettős címvédés is előfordulhat a Magyar Kupában
Bajnokságok / Kupák
Magyar Kupa: Előnyt szerzett a Honvéd, a Ferencváros és a Vidi

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • MOL
  • Förch
  • Jet Sol