A Békéscsaba leküzdheti az otthoni rangadófóbiát

2019. február. 09., 21:37   |    

A Békéscsaba leküzdheti az otthoni rangadófóbiát
Fotó: Békéscsaba 1912 Előre Facebook

Vasárnap rendezik a Merkantil Bank Liga 23., egyben második tavaszi fordulóját. Az élen álló hármas tagjai közül ezúttal a kaposvári Rákóczi játszik otthon, míg a Gyirmót és a Zalaegerszeg vendégségbe látogat.

BUDAFOKI MTE–BFC SIÓFOK
(Budafok, 14.00)
A Budafok kikapott 2-1-re Dorogon a tavaszi nyitó fordulóban, s ezzel visszacsúszott a tizenhetedik helyre. Pályaválasztóként viszont – egy rossz széria után – az ősz végén kétszer is nyert. A téli szünetben még azonos pontszámmal állt a Siófokkal, de a Balaton-parti gárda ellépett a múlt héten három ponttal, miután váratlan győzelmet aratott a Szusza Ferenc Stadionban a Vasas ellen. Mindössze öt csapat tudott győzni az utolsó őszi és az első tavaszi játéknapon, a Siófok közülük az egyik. Még többet mond, hogy a most a tabella második felében álló csapatok közül az egy pontot szerző Monoron kívül csak a Siófok nem kapott ki, sőt nyert, a három ponttal pedig sokat javított helyzetén. Érdekes, hogy szeptember 26. óta a sárga-kékek csupán egyszer, Zalaegerszegen kaptak ki vendégként.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–VASAS FC
(Csákvár, 14.00)
Egyetlen döntetlen született az előző fordulóban, azt a Csákvár játszotta a sereghajtó Monor ellen, Óbudán. A csapat e 2-2-vel szerzett egy pontjával pontelőnybe került mostani riválisával, a Siófokkal szemben veszítő Vasassal szemben. A csákváriak pályaválasztóként augusztus közepe óta csak háromszor nyertek, a Balmazújvárost, a Dorogot, s – ez volt a bravúr – decemberben a Zalaegerszeget gyűrték le. A Vasasnak a tavaszi folytatás előtt is már kevés reménye volt arra, hogy az első kettő közé előretörjön a szezonzárásig, de a Siófok elleni hazai vereség nagyon rosszul jött. A piros-kékek hátránya immár tizenegy pont a Zalaegerszeggel szemben. A Vasas vendégként a legutóbbi két meccsét megnyerte.

WKW ETO FC GYŐR–BSS MONOR
(Győr, 14.00)
Az ETO mérkőzése a rossz idő miatt félbeszakadt vasárnap Zalaegerszegen, szerdán vissza kellett utazni Zalába, ráadásul a kirándulás több mint balszerencsésre sikerült, az utolsó pillanatokban kapott tizenegyesgól miatt maradt pont nélkül a csapat. Az ETO a sereghajtó ellen javítani készül, szeptember második napja óta veretlen az ETO Parkban, igaz, a reméltnél több döntetlent játszik otthon. A Monor a Csákvár elleni hazai 2-2-vel kezdett, hátránya nyolc pont a már bennmaradó helyen álló Budafokkal szemben. Idegenben mindössze négy pontot szerzett az idényben eddig.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–CEGLÉDI VSE
(Nyíregyháza, 14.00)
A Nyíregyháza vereséggel kezdte a szezont, s ebben az a „jó”, hogy noha az őszt győzelemmel indította, az aztán rosszul sikerült. Hátha megfordul a képlet… A gólszerzéssel nem volt gond, két gólt is elért a csapat Tatabányán a Budaörs ellen, a három kapott gól ellenben sok. Noha az otthon szerzett gólok számát tekintve hatodik lenne a tabellán, mindössze négyszer tudott eddig győzni pályaválasztóként. A Cegléd vereséggel kezdte a tavaszt, mi több övé volt a rajt legsúlyosabb hazai veresége (0-4 a Békéscsaba ellen.) A csapat a tizenhatodik helyen áll, vendégként a legutóbbi három meccsét elveszítette, sőt, egész ősszel mindössze kilenc pontot gyűjtött idegenben.

DUNA ASZFALT TISZAKÉCSKE VSE–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Tiszakécske, 14.00)
Az újoncnak akadt egy nagyon jó periódusa, de a legutóbbi öt fordulóban csak egy pontot szerzett, s ezzel visszaesett a tizenkettedik helyre. A rajt éppen olyan rosszul sikerült, mint ősszel, akkor 4-0-ra kikapott a Soroksártól, most 5-0-ra a Kazincbarcikától. A Mosonmagyaróvár a kiesés elkerüléséért küzd, az őszt veretlenségi szériával zárta, de a tavaszi nyitányon otthon kikapott az ambiciózus Kaposvártól 1-0-ra. Vendégként az utolsó három őszi mérkőzésén kivétel nélkül döntetlent játszott.

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ–KAZINCBARCIKA BSC
(Balmazújváros, 14.00)
Az előző tavaszi élvonalbeli szereplés már a múlté, a a hazai csapat a Merkantil Bank Ligában való bennmaradásért küzd. Kieső helyen áll, az eddigi 22 fordulóban mindössze 20 pontot gyűjtött. Pályaválasztóként szeptember 26. óta mindössze egyszer tudott nyerni. A Kazincbarcika több mint magabiztos győzelemmel kezdte putnoki albérletében az idényt, lezárva egy hosszabb nyeretlenségi sorozatot. A kilencedik helyen álló gárda vendégként négy győzelem után az ősz zárásaként egy pontot szerzett az ETO Parkban, majd kikapott Kaposváron.

VÁC FC–GYIRMÓT FC GYŐR
(Vác, 14.00)
A váciak 3-0-ra kikaptak a múlt héten Soroksáron, s bár novemberben hazaköltöztek a felújított stadionba, a hazai mérlegük sem javult, pályaválasztóként szeptember 2. óta nyeretlenek, a legutóbbi négy hazai meccsük döntetlenre végződött. A listavezető Gyirmót győzelemmel kezdte a tavaszt, 4-0-ra kiütötte a Balmazújvárost. Vendégként szeptember 2. óta (a ZTE elleni 0-1-en kívül) minden bajnoki mérkőzését megnyerte.

DOROGI FC–SOROKSÁR SC
(Dorog, 14.00)
Két olyan alakulat találkozik majd a Buzánszky Jenőről elnevezett stadionban, amely egyaránt győzelemmel kezdte a tavaszt. Az egykori bányászcsapat a Budafokot verte 2-1-re, a Soroksár a Vácot 3-0-ra, úgyszintén pályaválasztóként. A Dorog november 7. óta nem veszített bajnoki meccset, sőt otthon szeptember 2. óta mindig szerzett pontot. Tizedik a tabellán, három ponttal a Soroksár mögött. A vendégek idegenben a legutóbbi öt meccsükön csupán egy pontot szereztek. Mindez azért meglepő, mert előtte a mezőny legjobb idegenbeli mérlegével rendelkeztek.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–ZALAEGERSZEGI TE
(Békéscsaba, 17.00)
Kétségtelenül ez a találkozó ígérkezik a forduló rangadójának. A második helyezett ZTE szerdán csak óriási csatában harcolta ki a győzelmet a félbeszakadt mérkőzés folytatásában az ETO FC Győr ellen. A Békéscsaba vendégként nagyon magabiztosan, 4-0-ra verte meg a Ceglédet. Az egerszegiek október elejéig kiválóan szerepeltek idegenben, azóta viszont csak a kiesőhelyen álló Budafok és Monor ellen tudtak győzni. A Békéscsaba a Merkantil Bank Liga 2018–2019-es idényében minden hazai mérkőzését megnyerte eddig, kivéve azt a kettőt, amelyet most a tabellán előtte álló csapatok ellen vívott. (Kaposvár 1-1, Gyirmót 0-1). A ZTE is előtte áll… A kék-fehérek a két csapat legutóbbi négy mérkőzését (kettőt otthon, kettőt vendégként) kivétel nélkül megnyerték.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–BUDAÖRS FC
(Kaposvár, 18.00)
A forduló másik kiemelkedő mérkőzése, egyben időrendben a harmadik ,amelyen két, a tavaszt győzelemmel kezdő csapat randevúzik. A Rákóczi 1-0-ra nyert Mosonmagyaróváron, a Budaörs 3-2-re verte a Nyíregyházát. Az újonc, a ZTE-vel azonos pontszámmal, harmadik a tabellán, a budaörsiek az ötödikek, hatpontos hátrányban. Waltner Róbert együttese az első őszi forduló óta veretlen otthon, mindössze három döntetlen mellett a többi meccsét megnyerte. A Budaörs idegenben augusztus vége óta nem játszott döntetlent, az ősz végén győzelem és vereség felváltva követte egymást.

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Magyar Kupa: Előnyt szerzett a Honvéd, a Ferencváros és a Vidi
Bajnokságok / Kupák
A bajnokesélyeseknél is jobb formában a DVTK és a Kisvárda
Bajnokságok / Kupák
NB II: Győztek a dobogós csapatok

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • MOL
  • Förch
  • Jet Sol