A bukaresti stadionnal is megismerkedett a válogatott

2013. szeptember. 05., 20:30   |    

A bukaresti stadionnal is megismerkedett a válogatott

Egervári Sándor csütörtökön kora este a holnapi mérkőzés helyszínén, az Arena Națională gyepén tartotta meg utolsó edzését a péntek esti Románia-Magyarország vb-selejtező előtt.

A bemelegítés és labdás gyakorlatok után egymás közti játék szerepelt a programban, a szakmai stáb már a holnapi meccs jegyében állította össze a két csapatot.

Az edzést megelőzően Egervári Sándor és Hajnal Tamás sajtótájékoztatón vett részt, amelyen kamerák erdeje előtt nyilatkoztak a nagy számú román és magyar újságírók előtt. A magyar média részéről több mint ötvenen kértek akkreditációt a pénteki meccsre, román részről pedig ennél is jóval többen érkeztek a sajtótájékoztatóra. Egervári Sándor elmondta: az elmúlt három év legjobb játéka kellene a három ponthoz, valamint azt is, hogy a csehek elleni meccs tapasztalataiból kiindulva zártabb védekezést szeretne megvalósítani a csapat. A hangulatról szólva a kapitány úgy vélekedett: a válogatott játékosai nem ijedhetnek meg a hazai szurkolóktól, a lelátón esetleg tapasztalható feszültség nem ragadhat át a pályára.

Hajnal Tamás az esti gyakorlást követően elmondta: jó élményeket őriz a bukaresti stadionról, az előző idényben a Stuttgart színeiben 5-1-es győzelmet aratott a Steaua ellen az Európa Ligában. Akkor még nagyon rossz minőségű, csúszós gyepszőnyegen játszottak a csapatok, mostanra kicserélték a pálya talaját, és remek körülmények várják a csapatokat.

Most már biztos, hogy telt ház, 50 ezer néző előtt lép pályára az együttes pénteken este, magyar idő szerint 20 órától, a mérkőzésre szóló jegyek szinte teljesen elfogytak.

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS