A Csányi Alapítvány vendége volt az öregfiúk-válogatott

2014. augusztus. 27., 17:20   |    

A Csányi Alapítvány vendége volt az öregfiúk-válogatott

A Csányi Alapítvány kilencedik alkalommal tartotta meg Életút Napját, az egész napos program egyik csúcspontja az alapítvány válogatottjának és az öregfiúk-válogatottnak a mérkőzése volt Telkiben.

A Csányi Alapítvány majd egy évtizede foglalkozik hátrányos helyzetű gyermekek támogatásával. Az alapítvány célja, hogy a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekeket már tízéves korban kiválassza, és támogassa őket egészen az első diploma megszerzéséig. A Csányi Sándor MLSZ-elnök, OTP elnök-vezérigazgató által életre hívott alapítvány 14 éven át segíti a támogatottakat, méghozzá nem csak anyagiak terén és differenciált képzés biztosításával, hanem egy állandó közösségi háttér megteremtésével is.

Jelenleg 270 diák vesz részt a programokban, de az alapítói szándék az 1000 fős létszám elérése. Csányi Sándor a szerdai eseményen elmondta: akárcsak eddig, a jövőben is folyamatosan, évről évre emelik a programban résztvevő gyerekek számát, egészen addig, míg el nem az alapítvány el nem éri az ezer fős létszámot.

IMG_1211|

Az év legkülönlegesebb alapítványi eseményét, az Életút Napot Telkiben rendezték, ahol számos érdekes programon vettek részt a gyerekek, a csúcspont mégis az alapítvány válogatottjának focimeccse volt. A "csányisok" tavaly szoros meccsen döntetlent játszottak a magyar női válogatottal, idén viszont nehezebb feladatot kaptak: az öregfiúk-válogatott állt ki ellenük, olyan korábbi kiválóságokkal a soraiban, mint Nyilasi Tibor, Pintér Attila, Mészöly Géza, Kovács Zoltán, Halmai Gábor, Szalma József, Végh Zoltán és Lipcsei Péter. A találkozó játékvezetője Puhl Sándor volt.

Az öregfiúk egy pillanatig sem vették félvállról az amúgy remek hangulatú meccset, alaposan belekezdtek, Halmai Gábor duplájával szereztek vezetést, majd Mészöly Géza, Lipcsei Péter és Kovács Zoltán is góllal mutatta meg, hogy a profi labdarúgásból kiöregedve sem felejtette el a futball mesterfogásait. A tizenévesekből álló csányisok az elején csak kapufákig jutottak, de - részben koruknak, részben a több száz fős szurkolótáboruk segítségének köszönhetően - jobban bírták a végét, mint a veteránok, igaz, a hajrában így is csak faragni tudtak a hátrányukból, a Nyilasi Tibor vezette öregfiúk végül 8-3-as győzelmet arattak.

Csányi Sándor a mérkőzés után megdicsérte az alapítványi fiatalokat is, azzal vigasztalva őket, hogy még mindig szorosabb meccset játszottak, mint a magyar válogatott tavaly a hollandok ellen. A vereség természetesen nem szegte a gyerekek kedvét, a következő tanévben ismét saját házibajnoksággal készülnek a válogatottjuk nyári megmérettetésére.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS