A csoportfavorit ellen készül az U21-es válogatott

2017. november. 07., 14:19   |    

A csoportfavorit ellen készül az U21-es válogatott

Michael Boris együttese pénteken 17.00 órakor a szintén veretlen, három meccs után hét ponttal álló svédeket fogadja Eb-selejtező mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban.

A magyar U21-es válogatott két mérkőzés után négy ponttal áll Eb-selejtező csoportjában, a Málta elleni győzelmet követően 0-0-ás döntetlent ért el Törökországban. A svédek U21-es válogatottja részt vett az előző két korosztályos Európa-bajnokságon, 2015-ben meg is nyerte a kontinensviadalt, és az aktuális sorozatban is esélyesként kezdte meg a selejtezőt. A Roland Nilsson vezette együttes eddig jól szerepel: Máltát és Ciprust magabiztosan győzte le, majd 1-1-es döntetlent ért el Belgiumban. Michael Boris szövetségi edző a vasárnap kezdődött összetartás második napja után az mlsz.hu-nak elmondta: a sorozat egyik legfontosabb mérkőzése vár a mieinkre. 

- A svédek az első fordulókban bizonyították, hogy favoritjai a csoportküzdelmeknek, ahhoz, hogy mi is versenyben maradjunk az első két hely megszerzéséért zajló csatában, pontot kell szereznünk ellenük hazai pályán. Megnéztük a svédek első három meccsének felvételét, amelyeken meggyőző teljesítményt nyújtottak, ezzel együtt bizakodóan várhatjuk a mérkőzést, mert ha tudásunk legjavát adjuk, minden esélyünk meglesz a jó eredmény elérésére - mondta az mlsz.hu-nak Michael Boris. 

A mieinknél több változás is történt a múlt héten kihirdetett keretben: Vida Máté sérülés miatt kénytelen kihagyni a találkozót, helyére vasasos csapattársa, Kleisz Márk került. Spandler Csaba sem játszhat az összecsapáson, ezért az 1998-as születésű Nagy Zsombor került be a keretbe, míg kapusposzton a kieső Horváth Dániel helyett Zima Ádám kapott meghívót. Michael Boris meghívta az együttesbe a Videoton FC középpályását, Szabó Bencét is, miután Zsótér Donát hétvégén rúgást kapott a lábára, és egy kisebb sérüléssel érkezett meg Telkibe. Kérdéses egyelőre Kecskés Ákos játéka is, ő egy combsérülés miatt nem végezhetett teljes értékű edzésmunkát az elmúlt napokban. 

A pénteki Eb-selejtező pénteken 17.00 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban, a találkozóra ingyenes a belépés. 

A magyar U21-es válogatott kerete: 

Kapusok: 

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Bese Balázs (Budaörs)
Zima Ádám (Dorog)

Védők:

Lenzsér Bence (Paksi FC)
Polgár Kristóf (Szombathelyi Swietelsky Haladás)
Kecskés Ákos (Termalica)
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Pávkovics Bence (Újpest FC)
Tóth Bence (Videoton FC)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások:

Szivacski Donát (Vasas)
Katona Máté (MTK Budapest)
Csernik Kornél (Ferencváros)
Kleisz Márk (Vasas)
Haris Attila (Balmazújváros)
Szalai Attila (Mezőkövesd)
Gergényi Bence (Budapest Honvéd)
Szoboszlai Dominik (Liefering)
Tóth Máté (Szombathelyi Swietelsky Haladás)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Zsótér Donát (Újpest FC)
Szabó Bence (Videoton FC)

Támadók:

Bíró Bence (Guimares)
Korozmán Kevin (MTK Budapest)
Sallói Dániel (Sporting Kansas City)
Kundrák Norbert (Ferencváros)


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS