A Debrecenben indul a címvédő idénye – elkészült az OTP Bank Liga sorsolása

2019. június. 27., 11:48   |    

A Debrecenben indul a címvédő idénye – elkészült az OTP Bank Liga sorsolása

Az NB II bajnoka a Mezőkövesd ellen kezdi szereplését az élvonalban. Először a 9. fordulóban találkozik az Újpest és a Ferencváros. Ismét rövidebb lesz a téli szünet. A bajnokság május 16-án zárul.

Augusztus 3-án rajtol az OTP Bank Liga 2019-2020-as idénye, tehát két héttel később kezdődnek az NB I küzdelmei, mint az előző kiírásban.

Az Európa-ligában érintett csapatok, a MOL Fehérvár FC, a Debreceni VSC és a Budapest Honvéd vasárnapi játéknapokon kezdik meg szereplésüket.

Folytatva a korábbi évek gyakorlatát, a téli szünet ismét egy héttel rövidül: az utolsó idei fordulót december 14-én rendezik és 2020. január 25-én indul újra a bajnokság.

Az első fordulóban a Ferencváros hazai pályán fogadja a DVSC-t, és mindkét újonc idegenben kezd: a ZTE Mezőkövesdre, a Kaposvár Fehérvárra látogat.

Az OTP Bank Liga első fordulójában a Honvéd kérésére, és a két klub megegyezése alapján, felcserélték a pályaválasztó jogát; így nem a Budapest Honvéd, hanem a Diósgyőri VTK kezdi otthon a szezont. A kispesti együttes a 12. fordulóban fogadja majd hazai pályán a DVTK-t.

Az első budapesti derbire október 19-ig kell várnunk, a 9. fordulóban a Ferencváros és az Újpest a Groupama Arénában csap össze. Rögtön a következő fordulóban, október 26-án a MOL Fehérvár FC fogadja a Fradit.

A bajnokság utolsó fordulójában május 16-án lépnek pályára a csapatok.


Letölthető dokumentumok


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS