A Debrecen nyerte a centenáriumi Magyar Kupa-döntőt

2010. május. 26., 21:20   |    

A Debrecen nyerte a centenáriumi Magyar Kupa-döntőt

Fordulatos, színvonalas mérkőzést hozott a Puskás Ferenc Stadionban megrendezett Magyar Kupa-döntő, amelyen az idén a bajnoki címet és a Ligakupát is elhódító DVSC-TEVA 3-2-re legyőzte a Zalaegerszeget. A hajdúságiak részéről Coulibaly duplázott, valamint Yannick is eredményes volt, míg a másik oldalon Pavicsevics, illetve Rudnevs talált a kapuba. A mostani siker a debreceni klub történetének negyedik Magyar Kupa-győzelme.

A Magyar Kupa döntője előtt a hagyományoknak megfelelően a Sport M-kupa fináléját rendezték a Puskás-stadionban, a találkozón a megyei I. osztályú Pálhalma Agrospeciál 2-0-ra legyőzte a Nyírbátor FC-t, és elhódította a végső győztesnek járó trófeát.

Magyar Kupa, döntő
DVSC-TEVA - ZTE FC 3-2 (2-1)
Vezette: Vad II István (Ring György, dr. Varga Zsolt)
Gólszerző: Coulibaly a 24., Yannick a 30., Coulibaly a 68. ill. Pavicsevics a 41., Rudnevs a 70. percben

A Debrecen kezdte jobban a mérkőzést, a hajdúságiak az első tíz percben saját térfelükre kényszerítették az egerszegieket, de a játékrész feléig nem találtak a kapuba. A ZTE támadásai ekkor kevés veszélyt hordoztak magukban, a kék-fehérek védelme pedig nem mindig állt a helyzet magaslatán. A 24. percben egy ilyen védelmi megingást használt ki a Debrecen, Szakály Péter passzolt a balösszekötő helyén kilépő Yannickhoz, ő pontosan gurított a kapu előtt üresen érkező Adamo Coulibaly elé, aki pár lépésről a hálóba helyezett (1-0). A 30. percben ismét hibázott a zalai védelem, ezúttal Coulibaly ugratta ki Yannickot, s bár Vlaszák Géza először védett, a kipattanót a támadó az üres kapuba passzolta (2-0).
DVSC-TEVA - ZTE FC 3-2 (Fotó: nb1.hu)
Kétgólos hátrányban kezdett el veszélyesebben futballozni a Zalaegerszeg, a kék-fehérek az utolsó negyedórában átvették az irányítást, és több lehetőséget is kidolgoztak a debreceni kapu előtt. Az egyik ilyen támadásból megszületett a szépítő gól, a 41. percben Horváth András beadása után Pavicsevics fejelt nagy erővel a jobb sarokba (2-1).

A ZTE nem tudta átmenteni az első félidő végén mutatott lendületes játékát a második játékrészre, a fordulás után ismét a hajdúságiak előtt adódtak lehetőségek, és a 68. percben a DVSC meg is szerezte harmadik találatát: Coulibalyról feledkeztek el a védők, a támadó 16 méterről lőtte ki a jobb sarkot (3-1). A ZTE válaszára kevesebb mint két percet kellett várni, Rudnevs bombázott a léc alá 13 méterről (3-2). Az egerszegiek kockáztattak, Csank János védő helyett csatárt küldött pályára, de hiába adódtak lehetőségek a kék-fehérek előtt, a befejezések pontatlanok voltak. A hajrában mindent egy lapra feltéve támadott a Zalaegerszeg, ám a Debrecen megőrizte előnyét és 3-2-re megnyerte a mérkőzést. A DVSC története negyedik Magyar Kupa-győzelmét szerezte meg, és azt a bravúrt is végrehajtotta, hogy minden hazai sorozatot megnyert idén: bajnok lett, elhódította a Ligakupát és a Magyar Kupát is.

A győzteseknek járó aranyérmeket Nemes Ferenc, az MLSZ-t irányító alelnök, valamint Dunai Antal és dr. Helmeczy László alelnökök adták át, a Magyar Kupát pedig Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyújtotta át Bernáth Csaba csapatkapitánynak.

A mérkőzés tudósítását ide kattintva olvashatják.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS