A Debrecen visszavette az első helyet az Újpesttől

2009. március. 14., 20:41   |    

A Debrecen visszavette az első helyet az Újpesttől

Szombaton öt mérkőzést játszottak le a Soproni Liga 19. fordulójából. Hazai pályán a Debrecen magabiztosan nyert a Nyíregyháza ellen, s a Kecskemét is felülmúlta a Fehérvárt. A Siófok vendégként tudott győzni Angyalföldön, míg a Paks Kispestről, a Győr pedig Rákospalotáról vitt el egy pontot. A debreceniek válogatott kerettagja, Rudolf Gergely, valamint a kecskeméti Kormos László is két gólt szerzett.

Rudolf Gergely duplázott

DVSC-TEVA - Nyíregyháza Spartacus FC 4-0 (1-0)

Vezette: Szabó Sándor (Farkas Balázs, Butkai Zsolt)
Gólszerző: Rudolf a 13., Oláh a 48., Rudolf a 71., Dudu a 88. percben

A debreceniek már a 13. percben megszerezték a vezetést, ekkor a válogatott kerettag Rudolf Gergely lőtt 14 méterről a vendégek kapujának jobb alsó sarkába (1-0). Ezután is a Loki irányított, de újabb gólt az első félidőben már nem tudott szerezni. A másodikban azonban gyorsan: a 48. percben Demjén Gábor passzolt Oláh Lóránthoz, aki kilenc méterről a hálóba helyezett (2-0). A házigazdák a finisre sem csökkentették a tempót, sőt: a 71. percben Rudolf Gergely 12 méterről továbbított a kapuba (3-0), majd a 88. percben Machperlin Omagbemi Dudu 10 méterről megszerezte a találkozó utolsó gólját (4-0). A Debrecen győzelmével visszaállt a tabella első helyére.


Pontszerzés a jubileumi meccsen

Budapest Honvéd - Paksi FC 1-1 (0-0)
Vezette: Solymosi Péter (Takács Gábor, Huszár Balázs)
Gólszerző: Hidi a 64. illetve Tököli a 92. percben

Az első félidő egyenlő erők harcát hozta, a hazaiak igyekeztek vezetést szerezni, de a vendégek is szép eredménnyel akartak kedveskedni mesterüknek, Gellei Imrének, aki 500. élvonalbeli meccsén ült a kispadon. Így hát mindkét együttes próbált gólratörően játszani, de a kaput egyik gárda sem tudta bevenni. A második negyvenöt percben aztán a kispestiek voltak szerencsésebbek, a 64. percben Dieng Cheikh Abass passzolt Hidi Patrikhoz, aki 20 méterről a kapu bal felső sarkába bombázott (1-0). A paksiak azonban nem adták fel, és a 92. percben sikerült is egyenlíteniük, Tököli Attila 10 méterről lőtt a hálóba (1-1). Gellei Imre tehát idegenbeli pontszerzéssel ünnepelte 500. NB I-es mérkőzését.


A palotaiak pontot szereztek a Győr ellen


REAC - Győri ETO 0-0
Vezette: Veizer Roland (Berettyán Péter, Márton Zsolt)
Kiállítva: Kovács Z. a 89. percben

A találkozó első felében némileg határozottabban futballoztak a győriek, de a szervezetten és eredményesen védekező rákospalotaiak minden gólszerzési lehetőséget megakadályoztak. A meccs második részében sem született találat, bár helyzet mindkét fél előtt adódott. Feljegyezni azonban csak egy piros lapot lehetett: a 89. percben Veizer Roland játékvezető Kovács Zoltánt állította ki, mert lerántotta Böőr Zoltánt. A REAC értékes pontot szerzett, de továbbra is a tabella utolsó helyén áll.


A Fehérvár csak szépíteni tudott

Kecskeméti TE-Ereco - FC Fehérvár 2-1 (2-0)
Vezette: Fábián Mihály (dr. Varga Zsolt, Ortó Gyula)
Gólszerző: Kormos a 22., Kormos a 35. illetve Vujovic a 92. percben

A kecskemétiek sokkal energikusabban kezdték a meccset, és a 22. percben vezetést is szereztek: Csordás Csaba beadása után Kormos László első lövését ugyan még védte Sebők Zsolt, ám a kapusról kipattanó labdát Kormos a hálóba helyezte (1-0). A lila-fehérek a 35. percben megduplázták előnyüket, s ekkor is Kormos volt eredményes, a csatár ismét közelről passzolt a kapuba (2-0). A második félidőben a hátrányban futballozó fehérváriak irányítottak, a Kecskemét a kontráiban bízott, és végül meg is nyerte a meccset - bár nem két, hanem csak egy góllal. A vendégek ugyanis a 92. percben szépítettek, Goran Vujovic 10 méterről lőtt a kapuba (2-1).


Bravúros siófoki győzelem Angyalföldön

Vasas - BFC Siófok 0-1 (0-0)
Vezette: Sulyok Gergely (Vámos Tibor, Szalai Zoltán)
Gólszerző: Kogler az 50. percben

Az első negyvenöt percben a siófokiak veszélyeztettek többet, a vendégek aktívabbak voltak, mint az angyalföldi gárda tagjai, de gólt sem ők, sem a félidő finisére aktívabbá váló piros-kékek nem tudtak szerezni. Az 50. percben aztán góllá érett a vendégek fölénye, Nagy Lajos átadását követően Daniel Kogler 20 méterről bombázott a kapu jobb oldalába (0-1). A Vasas ezután nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de a bátran és határozottan játszó Balaton-partiak megőrizték előnyüket, és megszerezték a három bajnoki pontot.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS