A Debrecené az előny a Szuperkupa-döntőben

2006. július. 17., 22:34   |    

A Debrecené az előny a Szuperkupa-döntőben

A Szuperkupa-döntő első találkozóján, Székesfehérvárott a Debrecen szerzett előnyt. A hajdúsági csapat Igor Bogdanovics góljával győzött és előnnyel várhatja a visszavágót.

Gyorsan eldöntötték a vendégek
A házigazda, a Fehérvár FC a Sebők Zsolt – Csizmadia Csaba, Kuttor Attila, Koller Ákos, Vincze Zoltán – Nagy Dániel (Lattenstein Norbert az 56. percben), Schwarcz Zoltán, Farkas Balázs, Mario Bozsics – Horváth Ferenc (Horváth Gábor a 30. percben), Sitku Illés (Juszuf Dajics a 81. percben) összeállításban szerepelt. A debreceniek a Csernyánszki Norbert – Bernáth Csaba, Éger László, Máté Péter, Szatmári Csaba – Dombi Tibor (Madar Csaba a 65. percben), Sándor Tamás (Dzsudzsák Balázs a 70. percben), Dragan Vukmir, Halmosi Péter – Igor Bogdanovics, Bojan Brovics (Zsolnai Róbert a 65. percben) felállásban játszották a döntő első mérkőzését. A találkozót, amelyre 2000 néző előtt került sor, Bede Ferenc vezette, a játékvezető munkáját Vámos Tibor és Kispál Róbert segítette. A debreceniek már a mérkőzés 4. percében előnyt szereztek: Szatmári átadása után Igor Bogdanovicshoz került a labda, s a szerb támadó 17 méterről a kapu bal oldalába helyezett, 0-1. A félidő derekán a hazaiak emberhátrányba is kerültek: a 27. percben Bede Ferenc piros lapot adott Vincze Zoltánnak, mert elütötte Dombi Tibort.

Megérdemelt vendéggyőzelem
A második játékrészben mindkét csapat előtt jó néhány lehetőség adódott, de újabb találat már nem született.

- Rossz felfogásban kezdtük a mérkőzést, ezért a Derbecen megérdemelten szerzett vezetést – értékelte a találkozót a lefújás után Csertői Aurél, az FC Fehérvár szakvezetője. – Nem sikerült az átlagosan jó hazai teljesítményünket nyújtani, és bár a találkozó második felében némileg javult játékunk, a vendégek megérdemelten győztek.

„Erőteljesen befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, hogy korán megszereztük a vezetetést, és az, hogy nem sokkal gólunk után tíz emberre fogyatkoztak a hazaiak. Ezért sem ők, sem mi nem erőltettük igazán a támadójátékot. Jobb lett volna, ha mindkét csapat teljes létszámban küzdi végig a mérkőzést, mert a felkészülés ezen időszakában szükség van a kiélezett mérkőzésekre” – nyilatkozta a mérkőzés után Supka Attila, a vendégcsapat szakvezetője.

A debreceniek tehát minimális előnnyel várhatják a visszavágót, amelyre csütörtökön 20 órakor Debrecenben kerül sor.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS