A Debrecent fogadja a Ferencváros

2018. október. 05., 11:04   |    

A Debrecent fogadja a Ferencváros

Az újabb válogatott mérkőzések előtti utolsó bajnoki fordulót rendezik szombaton és vasárnap az OTP Bank Ligában. A listavezető Ferencváros szombaton a Debrecent, a címvédő MOL Vidi FC vasárnap az MTK-t fogadja.

BUDAPEST HONVÉD–DIÓSGYŐRI VTK

(Szombat, Hidegkuti Stadion, 14.45)

Supka Attila együttese a legutóbbi három fordulóban összesen egy pontot szerzett, a legutóbbi kettőben kikapott. A legutóbbi 450 játékpercben csak a Debrecennek tudott gólt lőni, igaz, azon a meccsen háromig jutott. A Hungária körúti albérletben eddig háromszor játszott, a mérleg két vereség, egy győzelem. A Diósgyőr ugyancsak nem szerzett pontot a legutóbbi két fordulóban, ráadásul az utolsó előtti helyen áll. Vendégként a legutóbbi kilenc mérkőzésén csupán két pontot szerzett.

ÚJPEST FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

(Szombat, Megyeri út, 17.00)

A lila-fehérek egy hete veszítettek a Ferencváros elleni derbin, hat mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot zártak le így. Idénybeli eddigi bajnoki meccseik pontosan felén játszottak döntetlent. Pályaválasztóként az MTK elleni vereség óta kétszer nyertek, kétszer döntetlent játszottak, kevés gólt hozó mérkőzéseken. E 360 perc alatt az újpestiek három, a vendégek egy gólt szereztek. A Puskás Akadémia feljavult szeptember vége felé, a legutóbbi két bajnoki meccsét megnyerte. A hetedik fordulóig nyeretlen volt. Idegenben döntetlennel kezdett, majd azóta háromszor kikapott.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–SZOMBATHELYI HALADÁS

(Szombat, Mezőkövesd, 17.00)

Kuttor Attila együttese a legutóbbi négy fordulóban csupán egyszer kaptak ki, a MOL Viditől. Egy hete, az MTK ellen, az utolsó előtti percben kapott góllal maradt le a győzelemről. Pályaválasztóként a Honvéd és a Ferencváros elleni, egyaránt egygólos vereség után legyőzte a Puskás Akadémiát, majd legutóbb a Diósgyőrt. A Haladás az utolsó helyen áll, az elmúlt hetekben mindössze egy pontot szerzett. Vendégként április közepe óta (!) minden mérkőzését elveszítette, egyetlen kivétellel. Szeptember elsején döntetlent játszott Debrecenben. A Haladás nemcsak sereghajtó, de a legtöbb gólt is kapta a mezőnyből.

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD

(Szombat, Paks, 17.00)

A mezőkövesdi mellett ez a forduló másik összecsapása, amelyen két korábbi magyar válogatott dirigálja edzőként a csapatát. Csertői Aurél zöld-fehérjei jó formában vannak, a legutóbbi öt fordulóban éppen úgy 11 pontot szereztek, mint a listavezető Ferencváros. A bajnokság ezen szakaszában senki sem gyűjtött náluk több pontot. Pályaválasztóként háromszor játszottak eddig, az Újpest elleni döntetlent követően kétszer nyertek. A Kisvárda a legutóbbi fordulóban, noha vezetett, kikapott Debrecenben. Ez volt Dajka László első veresége a csapat élén. Az újonc vendégként öt mérkőzésen négy pontot gyűjtött.

FERENCVÁROSI TC–DEBRECENI VSC

(Szombat, Groupama Aréna, 19.30)

A zöld-fehérek még veretlenek, egy hete az Újpest ellen nyertek, telt ház előtt. A legutóbbi öt fordulóban tizenegy pontot gyűjtöttek. A Groupama Arénában öt bajnoki mérkőzést játszott eddig a mostani szezonban, két győzelem után jött két döntetlen, majd az Újpest elleni siker. A DVSC remekül kezdte az idényt, de aztán visszaesett, heteken keresztül nyeretlen maradt, ám a Kisvárda ellen újra három pontot tudott szerezni. Idegenben legutóbb az első fordulóban, a Puskás Akadémia ellen tudott nyerni. A legutóbbi két budapesti mérkőzésén sem pontot, sem gólt nem szerzett. A két csapat legutóbbi öt egymás elleni mérkőzéséből négy döntetlenül végződött. A Loki legutóbb 2012. március 3-án tudott nyerni a Ferencváros pályáján – tehát még nem nyert a Groupama Arénában.

MOL VIDI FC–MTK BUDAPEST FC

(Vasárnap, Pancho Aréna, 18.00)

A székesfehérváriak a csütörtöki londoni Európa-liga mérkőzés vége után 67 órával játszanak újra, ezúttal bajnokit. Kérdés, mennyit vett ki belőlük a Chelsea elleni találkozóm illetve Marko Nikolics mennyire akarja frissíteni a csapatot. Mindenesetre a Puskás Akadémia elleni vereség óta két bajnokit is megnyert a Vidi, gólt csak az egyiken kapott, már olyan szituációban, amikor az nem befolyásolta a három pont sorsát. Pályaválasztóként kétszer nyert, kétszer döntetlent játszott a mostani szezonban az OTP Bank Ligában. Az MTK legutóbb a 89. percben mentett meg legalább egy pontot a Mezőkövesd ellen otthon. Az idegenbeli mérlege szenzációs volt az idény elején, most sem rossz (5 meccs, 10 pont), de legutóbb nagyon simán kikapott Pakson.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS